A lélek dolgai

Amikor Almási Kittitől kerestem könyveket akkor találtam meg ezt a gyűjteményt, ami válogatás a Nyitott Akadémia előadásaiból. Almási Kittin kívül 10 magyar pszichológus gondolatait olvashatjuk elsősorban az önismeret, másrészt a társas kapcsolatok témáiban. 

Almási Kitti előadásában voltak ismerős részek, amik a Bátran élniben is szerepeltek, ő a problémákkal való megküzdésről beszél, ill. a vágyakozás öröméről.
"Nagyon fontos, hogy elsősorban mit tartunk szem előtt. Ha magát a problémát, akkor arra fókuszálunk, ezáltal fönntartjuk azt. Ez néha hárítás is, mert amíg a problémára koncentrálok, addig nem kell magamról beszélnem."
Prof. Dr. Bagdy Emőke előadásából többet tanultam, mert pszichológiai fogalmakkal ismertetett meg, ill. a fejlődés szakaszait mutatta be. Érdekesek voltak az énvédő és feszültségelhárító mechanizmusok is, amiket a hétköznapokban használunk.
"Az önismeret tehát az a folyamat, amelynek során megvizsgáljuk és megértjük, hogyan váltunk olyanná, amilyen most vagyunk. Nyomába eredetünk annak, hogy a különböző önvédelmi és feszültségelhárító mechanizmusainkat mikor, kitől és hogyan tanultuk el, melyik fejlődési időszakban milyen hatások értek minket, milyenen voltak a kapcsolataink és így tovább."
Orosz Katalin szintén egy új gondolattal szolgált: már csecsemőkortól fontos, hogy a szüleink, nevelőink hogyan fognak, hogyan mozoghatunk - ezek mind elraktározódnak a személyiségünkben, később hatnak a viselkedésünkre (feszült szorongó emberek leszünk, vagy épp ellenkezőleg). Az autogén tréningről is itt olvastam először, aminek a későbbiekben utána is akarok járni.
Popper Péter előadása inkább személyesebb volt, a tudatszintekről - ez annyira nem adott nekem sokat.
Szendi Gábor a krízis, a gyász feldolgozásáról beszélt: a példaképünk a reziliens ember lehet, akik nem gyászolnak túl hosszan, rendelkeznek elegendő kontrollal az életük felett, helyt tudnak állni minden helyzetben. Említi még azt a talán ismert önbizalomnövelő dolgot, hogy színleld azt a magatartást amit el szeretnél érni, így idő után már természetes lesz ('fake it 'til you make it).
Pál Ferenc a vágyakról és az önmegvalósításról beszélt, a hiány és a növekedésorientált életet állította szembe.
forrás
A könyv második része az egymás felé címet viseli. Elsőként Böjte Csaba előadását olvashatjuk, aki főként a vele kapcsolatba kerülő problémás gyerekekről és a velük való viselkedésről ír. Hisz abban, hogy minden ember értékes, csak valakihez több türelem, figyelem kell hogy megfelelő módon kibontakozzon.
Dr. Ranschburg Jenő a gyerekek szülőkről való leválásáról mesél - a gyerekek a szüleiket a kezdeti mindenható alakok után egyre jobban megértik, lenézik, rájönnek, hogy ők is 'csak' esendő emberek.
Beata Bishop már globális képet hoz az emberekről, előadásában az empátia, kommunikáció és konfliktusoldás kapcsolatáról beszél.
"… mivel az árnyéktulajdonságaimat nem vagyok hajlandó elfogadni – ezt nevezem önismerethiánynak –, felfedezem ezeket valaki másban. Kivetítem őket. (…) A lényeg az, hogy kivetítem a másikra azt, amit magamban nem tudok elfogadni, és megharagszom érte. Így kezdődik számtalan konfliktus, hogy egymás rossz tulajdonságain veszünk össze, ahelyett, hogy ki-ki a sajátját vállalná."
F. Várkonyi Zsuzsa a pszichológiai játszmákat (Eric Berne fogalma) mutatja be, végezetül a gyereknevelési kérdésekben megkerülhetetlen személy, Vekerdy Tamás beszél a szülő-gyerek kapcsolat konfliktusairól és megoldási lehetőségeiről. A dackorszakról írt gondolatait mindenképp érdemes lenne minden szülőnek megtanítani - kevesebb lenne a hisztérikus gyerek (+szülő).

Mindegyik előadás inspiráló volt - mindegyikből ki tudtam emelni egy gondolatot, amit érdemes megfontolni, megjegyezni, és megismerhettem a magyar pszichológiai élet néhány képviselőjét. Voltak részek amik távolabb álltak tőlem, de ez törvényszerű amikor ennyi nézőpontot bemutató kötetet olvas az ember. Mindenképpen ajánlom a pszichológia alapfogalmainak megismeréséhez!

4/5

Kiadó: Kulcslyuk Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 288
Ár: 3490
Borító: 4/5

Fülszöveg:
Vajon ​mi minden rejlik bennünk, amiről nem is tudunk? Miként találhatunk rá belső erőforrásainkra életünk nehéz helyzeteiben? Hogyan hozhatunk ki magunkból többet, léphetjük át korlátainkat, és juthatunk el a legjobb lehetőségeinkig? Miképp képviselhetjük önmagunkat, saját értékeinket és érdekeinket úgy, hogy ezzel ne tegyük tönkre a kapcsolatainkat, és tiszteletben tartsuk a másik ember értékeit és érdekeit is? Hogyan szolgálhatjuk jól egymás életét? Ebben a kötetben (mely a korábban megjelent Belső utakon című könyv folytatása) ezeknek a kérdéseknek a nyomába eredünk, nagyszerű szellemi útitársak irányításával.
Tizenegy évvel ezelőtt indult útjára a Nyitott Akadémia sorozat, mely azóta a legismertebb magyar pszichológiai előadásfolyamként az egész országot behálózza, sőt, immár határainkon is túlnyúlik. Alkalmakat teremt arra, hogy a közönség személyesen is találkozhasson a legkiválóbb hazai szakemberekkel és gondolkodókkal, és velük együtt töprenghessen a hétköznapok érdekes lélektani kérdésein.
E gyűjteményes kötetben tizenegy különösen izgalmas előadást válogattunk össze az elmúlt évek gazdag terméséből. A könyv két nagyobb részre tagolódik: első felében az önmagunkhoz vezető ösvényeken indulhatunk el Almási Kitti, Bagdy Emőke, Orosz Katalin, Popper Péter, Szendi Gábor és Pál Ferenc vezetésével, második felében egymáshoz léphetünk közelebb Böjte Csaba, Ranschburg Jenő, Beata Bishop, F. Várkonyi Zsuzsa és Vekerdy Tamás segítségével. Az utak pedig végül összeérnek…

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.