Banana Yoshimoto - Kitchen

Egyik nap bevillant, hogy szeretnék japán szerzőktől olvasni. A molyon böngészve akadtam Banana Yoshimoto könyveire, amik kisregények igazából. Magyarul négy kötete jelent meg a japán írónőnek, a Viszlát Cogumi, és Csipkerózsika-álom már a polcomon vár.

A Kitchennel kezdtem az ismerkedést, a legelső és legnépszerűbb kisregényével. A kötetben három kisregény olvasható – a címadó Konyha, ennek folytatása a Telihold, és egy külön történet a Holdudvar. Utóbbi az utószó szerint az írónő diplomamunkája volt. Yoshimoto több díjat és elismerést is nyert, a Kitchent két verzióban is megfilmesítették. A könyv, amúgy szerepel az 1001 könyv listán is, bár a wikis listán nem találtam, de direkt megnéztem a könyvben (az adatlapja több pontatlansággal), de megtalálható benne. 

forrás
A Konyha főhőse Mikage Sakurai, aki korán elveszítette szüleit, ezért nagyszülei nevelték. A történet elején nagyapja után nagyanyját is el kell temetnie és teljesen magára marad. Nagymamája egyik ismerőse, Yoichi, egy korabeli fiú, hívja hogy lakjon vele és anyukájával. Mikage jól érzi magát velük, ezért egy időre beköltözik hozzájuk. Yoichi anyja, Erikó egy éjszakai bárban dolgozik és igazából férfinak született. Ám Mikage ezen sem akad fenn, élvezi azt hogy újra van valamiféle családja, van egy kanapé ahol aludhat. 
„Ha valaki meg akar állni a saját lábán, azt javaslom neki, vegyen a gondjaiba valamit vagy valakit. Tudod, lehet az gyerek vagy akár növény is. Ha ezt megteszi, akkor meg fogja érteni saját korlátait. Itt kezdődik minden.”
A folytatásban, a Teliholdban pár hónappal később járunk, Mikage már elköltözött egy saját lakásba és kezd beindulni a karrierje, ám egy telefonhívás miatt visszatér Yoichihoz. Ebben kettejüknek kell megbirkózniuk a gyásszal és egymás iránt érzett érzelmeikkel.

forrás
A harmadik kisregény, a Holdudvar, amiben szintén egy fiatal lány a főszereplő, aki elveszíti szerelmét. Itt is a gyász feldolgozása, a 'hátramaradtak' érzelmei, barátsága kerül előtérbe. Ebben szerepel egy kis misztikum is - egy klasszikus japán mondát dolgozott fel az írónő. 
"Az igazán boldog emlékek örökké élnek, és mindig ragyognak. Az idő múlásával egyenként kelnek életre bennünk."
A leírások és párbeszédek egyszerűek, szépek, élvezet volt a világába merülni, annak ellenére, hogy szomorú témákkal foglalkozott mindegyik mű. Yoshimotó nagyon érzékletesen ír, jól magam elé tudtam képzelni a szereplőink környezetét, tetszett hogy kiemelte az emberi kapcsolatokon kívül a lakás, az étkezés vagy akár egy teaivás fontosságát is :)
„Sokat elmélkedtem, és bár nem tudtam szavakba foglalni, lassan megértettem valamit. Most már el tudom mondani, és nagyon egyszerű az egész: rájöttem, hogy a világ nem az én javamat szolgálja; a számomra kellemes és kellemetlen dolgok aránya nem változik benne. Minden tőlem függ.”
A gyász, a szerelem, a fiatalság – voltak a visszatérő témák; ahogy utána olvastam az írónő lényegében mindegyik művében ezeket jeleníti meg. Ahogy letettem a könyvet tudtam, hogy szeretnék megismerkedni a többi magyarul elérhető művével is, annyira elvarázsolt ez az újszerű hang és a környezet. Szeretnék még több japán íróval is megismerkedni (mondjuk Murakamival is illene már, na de ez egy külön poszt témája ;)). 

5/5

Kiadó: Trivium
Kiadás éve: 2003
Eredeti cím: キッチン
Oldalszám: 160
Ár: antikvár
Borító: 4/5

Fülszöveg:
Banana Yoshimoto Konyhája elbűvölően eredeti és mélyen megható művészkönyv Japánból. A Konyha „nagyvárosi” regény. Egy egész generáció életmódját és érzékenységét, fiatalok névtelen harcát mutatja be. Két történetet helyez egymás mellé, melyek anyákról, a konyháról, a szerelemről, tragédiákról szólnak. Mindez szabad szellemű, fiatal nők agyában születik meg a mai Japánban. Bolondos stílusa a korai Marguerite Duras-ra emlékeztet. A Konyha és a Telihold két elegáns történet, melyek látszólagos egyszerűsége a mesteri történetírás ékes példája. A különleges tehetségű író sorai az agyunkban visszhangoznak és megérintik lelkünket is. Megjelenését követően a könyv óriási sikert aratott Japánban. A szerzőnőt a XX. századi japán irodalom legkiválóbbjai között tartják számon, két tekintélyes irodalmi díjat nyert. A Konyha című regényét megfilmesítették. A Konyha 19 országban aratott sikert, és több millió példányban kelt el. Japánban 6 millió eladott példánnyal az év sikerkönyve.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.