Az Olvasás 7 hete - 7. hét

augusztus 15, 2011
Elérkeztünk a program végéhez, ez már a 7. hét :) Utólag örülök, hogy részt vettem rajta, és megoszthattam a gondolataimat ezekről a témákról, és olvashattam másokét is. Annak meg külön örültem, hogy az általam készített logókat használták a programhoz :D

Nálam nem évszakfüggő, hogy mit olvasok, ha nincs túl sok új könyv, amit olvashatnék (bár ilyen az utóbbi időben nem volt :) ), akkor inkább hangulatfüggő, hogy melyik könyvet veszem le a polcról. Ha szomorú vagyok, akkor általában a régi nagy kedvenceimet kezdem el olvasni, mert azok biztonságot nyújtanak és felvidítanak (megint a Harry Potterrel tudok itt is példálózni :), sőt a S.Meyer- Alkonyata is volt, hogy segített, ezt a részt szeretem legjobban a sorozatból, hmm erről is írhatnék majd egy postot :D).
Ha már be kell sorolni a könyveket évszakok szerint, akkor azt mondanám, hogy az őszhöz és télhez 'bevackolós könyvek' illenek, most kapásból A tizenharmadik történet ugrik be, szóval olyan könyvek, amiknek megfog a hangulata és nem lehet letenni őket, amikből nem szívesen lép ki az ember. A tavaszhoz egyértelműen a romantikus történetek passzolnak (Jane Austen, vagy a mai romantikus könyvek), a nyárhoz pedig 'strandirodalom', amik nem túl bonyolultak, könnyedek, nem gond, ha az ember félreteszi őket.

Általában az ágyamon fekve szoktam olvasni, itt szeretek a legjobban, elalvás előtt rendszeresen olvasok, kív. ha annyira fáradt vagyok, hogy nincs kedvem :) De az utóbbi pár évben, sokat buszozom és többször olvasok itt is. Ha jó idő van, akkor pedig kiülök a teraszra :)

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.