Herbjørg Wassmo - Dina vagyok

április 05, 2018
Három éve találtam rá a könyvtárban erre a könyvre, de annyira nyomasztó volt az eleje, hogy hamar vissza is vittem. Tavaly szeptemberben, amikor a Libri leakciózta, gondoltam egye fene, megveszem és adok neki egy esélyt. Nem mondom, hogy nem tudtam volna élni enélkül a történet nélkül, de bőr alá mászóan különleges volt.

A könyv Dina gyerekkorával indít, aki észak-norvégiában él, apja az elöljáró, az anyja pedig egy borzasztó balesetben meghal - aminek Dina az oka. Az apja ekkor lemond a lánya neveléséről, a nehezen kezelhető gyereket egy zsellértanyára 'száműzi' és csak pár évvel később hozatja haza. Ekkor már persze nem sokat tud finomítani a kis vademberen, de nevelőt fogad mellé, akivel kibontakozik a muzikális tehetsége ill. a számokhoz való érzéke.

forrás
Dina élete a saját törvényei szerint folyik, ha ahhoz van kedve, fára mászik, ha nem tetszik neki valami, akkor némasággal bünteti a környezetét, vagy rázúdítja az elemi erejű haragját. Anyja emléke (vagy szelleme?) folyton kísérti, erről a szövegeket megszakító naplószerű sorok tájékoztatnak, amiben képet kapunk Dina furcsa gondolkodásáról.

Sorsa akkor változik meg, amikor az egyik szomszédos birtok, Reisnes tulajdonosa, Jacob meglátogatja az apját. Dina, az est fényét emelendő, játszik a csellóján, ami olyan vágyat ébreszt a középkorú férfiban, hogy szinte azonnal feleségének kéri a 16 éves lányt. Dina úgy dönt, hogy jót fog tenni neki a környezetváltozás, ezért elfogadja - bár mintha teljesen mégsem értené a helyzetet: az esküvő napján férjétől megijedve a meggyfára menekül.

tumblr
A könyvben több év eseményeit követhetjük - amelynek során Dina felnő, kicsit jobban követi a viselkedési normákat, de a vágyait tekintve még mindig azt teszi amit akar. Fizikailag és lelkileg is erős, kemény nővé válik, aki magával hordozza a múltját jelentő halottait. A regény megismertet bennünket a 19. századi norvég élettel is, főleg a kereskedőcsaládok, birtokosok életével. 

Ami meglepő volt számomra, hogy Dinát viszonylag könnyen elfogadta az új családja, a reisnesi birtok nagyaszonya, Jacob anyja, ill. a szakácsnő, Oline aki szintén fontos eleme a család életének. 

Dina karaktere bámulatos és egyben elrettentő - megszerzi amit akar, nem törődik a normákkal, képes kegyetlen, manipulatív, sőt egyenesen gyilkos lenni. Ott motoszkál a kérdés az olvasóban - vajon a véletlen gyilkosság tette ilyenné, vagy megvolt benne ez a lázadó szellem? Az eredmény egy furcsa, okos, szenvedélyes nő, aki nehezen tudja kimutatni a szeretetét és nem törődik mások véleményével, vagy a normákkal. A könyv végéig kettős érzés volt bennem - egyrészt szimpatikus volt az egyenessége, az erős karaktere miatt - másrészt érthetően viszolyogtam tőle. Meglepő olvasmányélmény volt!

A könyv függővéggel zárul, de már olvasható magyarul is a folytatás (A szerencse fia), ami Benjamin - Dina fiának történetéről szól. A történet amúgy trilógiává bővült, Karnas arv címmel 1997-ben jelent meg a lezáró könyv (ebből az angol fordítás nem készült el, és csoda lenne ha érkezne magyarul).

4/5

Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: Dinas bok
Oldalszám: 576
Ár: 3750 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
„Észak-Norvégia, ​az 1800-as évek közepe. Dina Gronelv sorsa megpecsételődik, amikor gyermekkorában egy tragikus baleset során saját édesanyja halálát okozza. Fájdalmában és dühében apja egy tanyára száműzi, ahol nem részesül megfelelő nevelésben, ezért évekkel később teljesen elvadulva tér vissza a családi birtokra. Apja barátját, Jacobot azonban megbabonázza a lány ellenállhatatlan erotikus kisugárzása. Az öntörvényű és különc Dina tizenhat évesen férjhez megy a nála jóval idősebb férfihoz, aki azonban rejtélyes körülmények között nem sokkal később meghal. Az újabb tragédia után Dina megnémul, de gyermeke születése visszahozza az életbe, és hamarosan a gazdaság irányítását is kezébe veszi. A Dinából áradó nyers erő mindenkire hatással van: vágyai és ösztönei irányítják, de igazságot tesz a körülötte élők között. Már érett nőként ismeri meg az orosz utazót, Leo Zsukovszkijt, akibe életében először szerelmes lesz. Vajon megtalálja-e végre a boldogságot? A regényből 2002-ben azonos címmel nagy sikerű film készült Maria Bonnevie és Gérard Depardieu főszereplésével, melyet a hazai mozik is bemutattak. ”

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.