J. K. Rowling - Harry Potter és az azkabani fogoly - illusztrálta Jim Kay

2015 óva jelennek meg Jim Kay által illusztrált Harry Potter kötetek - angolul és természetesen magyarul is. Tavaly év elején és év végén el is olvastam az első két részt, idén nem sokat vártam a magyar kiadás megvásárláslásával - már október elején megrendeltem :D

Kivételesen nem nézegettem a megjelenés előtt képeket,  csak amikor megjött akkor lapozgattam bele a könyvbe, de az olvasás idejére hagytam, hogy minden illusztrációt megismerjek. 

Ez a rész az egyik kedvencem, szóval nem sokat vártam azzal, hogy újraolvassam. A történetről nem akarok most bővebben írni, 2011-ben újraolvastam, és akkor beszámoltam róla a blogon.

A rengeteg újraolvasás során persze mindig kicsit mást vesz észre az ember - már 2011-ben is kiemeltem, hogy mennyire látszik, hogy Harryék kamaszodnak: indulatosabbak, összevesznek egymással, merészebbek minden téren, az érzelmeik csúcspontja az egyik utolsó fejezet, ahol fény derül minden titkokra. A sorozat szempontjából egy érdekes részről van szó - Voldemort csak itt nem jelenik meg, de jó is volt így (talán ezért is szeretem ezt különösen). Viszont Harry több mindent megismer szülei múltjáról és a dementoroknak 'hála' a haláluk estéjéről. A könyvben a kedvenc pillanataim az Abszol úton töltött nyári szünet, a Roxmorts és a Tekergők térképének felfedezése voltak. 

Találtam egy hibát is a könyvben, ami szégyenszemre 17 év után esett le :D - a Kóbor Grimbusz lila, nem piros ahogy a magyar fordításban szerepel, én meg a filmverzióban azt hittem önkényesen változtatták lilára. Na mindegy :D A másik gondolat, ami persze sok rajongónak már az eszébe jutott, hogy ha vissza lehet menni az időben, akkor miért nem akadályoztak meg több gyilkosságot, kezdve a Potter házaspáréval. A másik dolog, hogy amikor a különös kompánia elhagyja a Szellemszállást, akkor miért nem kábítják el P.P.-t? ... Tudom, mert akkor nem lenne annyi bonyodalom :D

Az illusztrációk szépek, de mint ahogy az előző részeknél is említettem hiányoltam pár jelenetet (karácsonyt, Halloweent, ezek olyan látványosok lennének, szívesen nézegettem volna). Kapunk néhány karakterképet - Marge néni jól el lett találva, a felpuffasztott verzió borzalmas :D. Pitonról is készült egy új kép (eddig csak olyat láthattunk, amin a haja félig eltakarja az arcát). Szerencsére a Tekergők Térképéről is készült egy oldal, amit el lehet bogarászni. Hatásos volt az első találkozás a dementorokkal, kifejezetten hátborzongató ez a jelenet. A roxmortsi Három Seprű belső tere is jól sikerült. Ötletesen jelennek meg az illusztrációk - van ami a szöveg között, felett-alatt, vannak olyanok amik teljes oldalt-oldalpárt kapnak. Újdonság volt az lapokon 'átívelő' illusztáció. Azt hiszem eddig ez a rész tetszett ebből a szempontból a legjobban.

A kérdésem még mindig az, hogy hogy mekkora lesz a 4., és 5. kötet, amik a leghosszabbak, mert ez a kötet is olyan nehéz, hogy alig bírtam tartani. 
"Hát nem tudod, hogy akiket igazán szeretünk, azok haláluk után sem hagynak magunkra minket? Nem tapasztaltad még, hogy ők az elsők, akik segítségünkre sietnek életünk nehéz pillanataiban? Az édesapád ott él benned, Harry, és meg is mutatkozik, valahányszor szükséged van rá."
5/5

Jim Kay új honlapja

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Oldalszám: 336
Ár: 6980 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
A Sötét Nagyúr most erőtlen s magányos. Hívei elfordultak tőle. Szolgája tizenkét éve rabságban senyved. Ma este, még éjfél előtt, a szolga kiszabadul, és visszatér urához. Segítségével a Sötét Nagyúr erőre kap, s hatalma rettentőbb lesz, mint valaha.
Harry Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.
Harry harmadik évét a Roxfortban baljós ómenek kísérik. Egyre inkább feltárul előtte saját múltja, és Voldemort leghűségesebb szolgájával is farkasszemet kell néznie.
A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat harmadik kötetében.

3 megjegyzés:

  1. :) Ó ciki vagy sem, de én a mai napig megnézem a filmeket, ha adják a TV-ben százhuszadjára is. :D Könyvben is kiemelt polcon sorakoznak a részek. ;) Sőt, olyan boldog voltam, amikor a Gyerkőcömnek az első választott olvasmánya az első HP kötet volt! Igaz, szegénykém elég lassan halad az olvasásával, de már most látszik, hogy 8 évesen is remek ízlése van. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ciki! :)))) Ohh az újabb Pottergeneráció *.* Decemberre én is HP film-újranézést tervezek!

      Törlés
  2. A Három seprű az egyik leghangulatosabb hely a képzeletemben! A Roxfort kastélyán, Griffendél klubhelyiségen kívül biztos ez lenne az első, amit rávágnék, hogy ezt látogatnám meg szívesen. ;) Hmm, én nem is vettem észre ezt a lila vs. piros dolgot... De mondjuk évek óta már csak angolul olvasom újra őket. Asszem az első kötetnél viszont találtam egyszer egy bekezdést, ami kimaradt a magyarból. :D Akkor még párhuzamosan olvastam egymás mellett őket. (kb. HPból tanultam meg angolul :DDD)

    Szerintem (sajnos) elképzelhető, hogy kétkötetesek lesznek a további részek, mert olyan marha vastagok lennének. :/ Mondjuk ez praktikus szempontból jó, de az ára... ://

    Hmm, az időutatzásra valahol válaszolt Rowling, és most nem tudok linkelni, vagy hosszabban elmagyarázni hasból, de valami olyasmi a lényeg, hogy nem tudsz távolra visszautazni, csak ilyen kisebb intervallumra (ez menny is volt, egy nap se, néhány órányi). Ez volt az, ami miatt sokan kikeltek a színdarabban írtakkal kapcsolatban, hogy hát ez így tök lehetetlen és nem illik a kánonba, mert abszolút megszegi az Rowling alkotta időutazási szabályokat.

    P.P-t azért nem kábították el, amiért nem repültek el az Egy Gyűrűvel sem Mordor fölött lepottyantva azt már az elején. :D Mert akkor minden megoldódik. ;)
    Amúgy kíváncsiság, és az esély megadása a magyarázatra... ilyenek.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.