2016. év magyar prózatermése

szeptember 12, 2017
Fut a molyon egy hasonló című kihívás, ahol a cél az adott év, magyar prózai köteteiből 6-ot elolvasni. Gondoltam reklámozom egy kicsit ezt a kihívást, mert még az év végéig lehet hozni a teljesítéseket. Na meg persze lehet jönni az idei kötetekkel is, mert van 2017-es verzió is!

Én az alábbi hat könyvet olvastam (+1 vár rám: Háy: Ország, város... könyve az őszi listámról).

Kőrösi Zoltán – Az ítéletidő
"Ez a könyv a szintézise Kőrösi kedvenc témáinak: Budapest, Magyarország, a családok és a periférián élők helyzete. Erős társadalomkritika foglamazódik meg benne - nem véletlen, hogy csak az országunkat érinti a világvége, hogy a többi ország a kezdeti segítségnyújtás után elfordul, a kormány hitegeti az embereket - vagyis úgy működik ahogy szokott. Mégis a könyv befejezése ad egy kis reményre okot..."

Szaniszló Judit - Beenged
"A kis kötetet egy délután elolvastam, és egy kicsit megismerhettem belőle Szaniszló Juditot. A gyerekkori emlékeivel, a családjával, a kapcsolataival. Furcsa élmény volt - érdekes a stílusa, egyedi, ez nagyon tetszett. Találtam benne jó néhány idézhető mondatot, ami megtetszett, vagy élethelyzetet ami megfogott.
Olyan témák jelennek meg, mint a gyerekkori bűnök, a szülők képe, a párkapcsolati hullámvölgyek, egyszerűen az élet dolgai - Szaniszló Judit 'szemüvegén' keresztül."



Grecsó Krisztián - Jelmezbál
"Ez a könyv több újdonsággal is szolgál - egyrészt novellafüzérről van szó, vagyis novellákból épül fel, amiket olvashatunk önállóan is, így is többé-kevésbé kerek egészet alkotnak, ám egymás után olvasva egy nagyobb kép rajzolódik ki. ... A könyv erősségét a narrációs technika adja, ezen kívül pedig a megszokott témák bukkannak fel itt is - falusi és városi lét, tanári pálya, szerelmek, kapcsolatok, válások, elhallgatás és családi össze- és összenemtartás. Ami miatt levontam egy pontot, hogy elsőre több novella végén csak néztem, hogy akkor most mi is történt? Remélem ezt majd egy újraolvasás orvosolja"

Menyhért Anna - Egy ​szabad nő
"Erdős Renée a magyar irodalom elhanyagolt alakja - még magyar szakon sem foglalkoztunk vele. Menyhért Anna nem titkolt célja, hogy ezzel a regényes életrajzzal visszacsempéssze őt a köztudatba.
Az utószóban leírja, hogy kevés konkrét adat maradt fenn az első olyan magyar írónőnkről, aki megélt az írásból, ezért közvetetten kellett információkat kutatnia róla. Levelekre, újságcikkekre, a többi író véleményére hagyatkozva formálta meg előttünk az alakját. Ha ezen 'túltesszük' magunkat, hogy valódi személyek szájába ad elképzelt párbeszédeket és formál jeleneteket, akkor nagyon jól fogunk szórakozni. Én teljesen bele tudtam merülni, és érdekes volt ilyen módon megismerni (újra) ezt a világot."

Szabó T. Anna: Törésteszt
"Nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen novellákat írt az eddig a verseiről, meséiről ismert írónő. Olvastam már prózát tőle, a Senki madara nagyon szép könyv elvarázsolt több szempontból.
Ezek a novellák 'falhozvágósak', már az első oldalon olyan történetekről olvastam, amik megdöbbentettek. Negatív élettörténetek, fájdalom, veszteség – ezek jutnak most utólag eszembe erről a kötetről. Érdemes elolvasni, de kell hozzá egy lelkiállapot!"

Szöllősi Mátyás: Váltóáram
"A könyv szerkezet tetszett – novellákat olvashatunk, de az Orion egyik csillagának felrobbanása mindegyik novellában szerepel, illetve azt hiszem a körgangos ház is ugyanaz, ami néhány novellában felbukkan. A novellák főszereplői mind valamilyen rossz, vagy akár tragikus élethelyzetbe kerülnek, legalábbis nem hétköznapiba – vajon a csillag pusztulása módosította a sorsukat?
A lényeg, hogy nem az én világom a hasonló próza, annyira rosszul éreztem magam egyes novellákban, hogy összeszorult a torkom, alig vártam már hogy a végére érjek a kötetnek. Nekem ez most nagyon nem jött be, annak ellenére, hogy látom, hogy a szerző jól, szépen ír, van stílusa, de az érzékeny lelkemnek ez most nem esett jól."

Igyekszem változatosan olvasni a magyar prózát tekintve is - jó dolog új szerzőkkel megismerkedni, bár sokszor nem az én lelkivilágomnak való az a boncolgató stílus, ami többeknél megjelenik. A szórakoztató irodalomból szívesebben választok magamnak olvasnivalót, de nem adom fel az ismerkedést a magyar szépirodalom művelőivel sem :D A 2017-es listával is már szépen állok - 3 könyvet olvastam, és még van jó néhány ami vonz :)

Ti hogy álltok a magyar szépirodalom kortárs alkotóival - kiktől olvastok szívesen? :)

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.