Likó Marcell - Énekelt és el nem énekelt dalok

november 04, 2016
Már írtam többször, hogy az egyik kedvenc magyar zenekarom a Vad Fruttik - a zenén túl a dalszövegeik fogtak meg jó pár éve. Nem is volt kérdés, hogy ezt a könyvet elolvasom-e.

Ebben a kötetben a zenekar albumain szereplő dalszövegeket olvashatjuk versként - sok helyütt húzva belőle, a felesleges refrén nélkül.

Az öt album címe szolgál cikluscímként - a 2006-os Rózsikámnak digitálisantól kezdve, a 2015-ös Tudom milyenig.
Az utolsó két albumnál (Darabokban 2013, Tudom milyen 2015) olvashatjuk Marci eredeti szövegeit, amik Géczi Jánossal átdolgozva kapták meg a végső formájukat - erre utal az El nem énekelt dalok.

Likó Marci (forrás)
A kötetnek ez a legérdekesebb része, jobban beleláthatunk a szövegalkotás folyamatába, abba hogy mennyit számít néhány szó megváltoztatása. Na meg, hogy a már nagy kedvencemmé vált számok, miként indultak - fontos sorok születettek meg kettejük munkájából. :)

Persze nem tudtam megállni, hogy ne hallgassam végig a számokat és úgy olvassam el a szövegeket először. Utána nekiláttam újra, csak a nyomtatott verzióra figyelve. Érdekes módon a régebbi, számomra kevésbé ismert számok között több olyan is volt, ami írott formában jobban megfogott. Ott már nem zavart be a zene, az énekhang, hanem csak a szövegre figyeltem és megláttam a szépségét pl: Milyen szabad!, Hervadó virágok.

"Szeretni éppen azért jó
mert mindig oly mámorító
már az első pillanat
mikor magával ragad"
- Milyen szabad!

A szövegek változatos témákat ölelnek fel - a "panellét" vidámabb (Sárga zsiguli) és komorabb (Tudom milyen) verzióit, a bulis éjszakákat (Diszkós, Boroskóla, stb), a kilátástalanságot (Nekem senkim sincsem, Nem hiszek) és a szerelem aspektusait (Üvegszilánkkal, Szól a szív).

"Én nem tudom,mit is mondjak neked
És nem tudom, hogy jó-e veled
Csak érzem azt, hogy kellesz talán
Mert jobb az úgy, mint a kínzó magány
Ha együtt dobban a szív" - Szól a szív

Érdekelne azok véleménye, akik még nem hallották ezeket a dalokat - versként szerintem még ütősebbek, hisz csak a szövegre figyel az ember.

"Dízelízű vad romantika.
Munkából ha busszal mész haza,
arcodat a hipermarket
fényeiben megfürdeted.
A füled fülhallgatóval tele,
szól a rádióbarát zene.
A torkodban kiáltás feszül,
de nem tudod, mi mar belül." - Túl kemény

Én imádtam minden sorát, főleg hogy egyes dalokra új szemmel néztem - a kötetben tetszettek még a képek, illusztrációk (a legjobb az utolsó két kép :) )

5/5

Érdekesség:
Tavaly ősszel olvastam a Bunkerrajzolót, ami Marci életének "rekonstrukciója", ebből Veszprémben színházi elődás is készült (nov.5-én lesz a premier).

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016 november 14.
Oldalszám: 96
Ár: 2490 A kiadónál
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Panellét, apa – anya játszmák, elárvultság, élvezetek. Mintha csak erről szólnának a Vad Fruttik szövegei, holott a dalokat kedvelők ennél sokkal többről, más korosztályos élményekről is beszámolnak. Likó Marcell (1979) dalszövegei elsősorban énekhangra készültek, s bennük ott az az idő, amely az olvasó életideje is.

2 megjegyzés:

  1. Jajj de örülök, hogy írtál erről. Nem is tudtam, hogy jött ki könyve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kommentet! November 14-én fog megjelenni ;)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.