Amanda Palmer - A ​kérés művészete

Először Katánál láttam meg (akinek a példánya hozzám került :)), nyáron pedig Amadea írt róla, ekkor rájötem, hogy igazából érdekel ennek az extravagáns nőnek az életrajza (aki mellesleg Neil Gaiman felesége).
Amanda TED előadása az egy évvel később megjelent könyv gerince - szóval ajánlónak talán ez a legjobb, ha ezt megnézed. A könyv ezeknek a gondolatoknak a kifejtése, sok-sok sztorival vegyítve.

Amandra Palmerre akkor figyelt fel a világ, amikor egymillió dollárt gyűjtött össze a Kickstarteren* (*közösségi finanszírozási felület, ahol a rajongók megelőlegezik a művészekneknek a pénzt, amiért fizetnek, azt pedig később kapják meg). A könyvben erről a kampányról és az utóhatásáról is mesél.

Korábban még nem hallottam Amandáról - de ebből a könyvből életének sok részletét megismerhettem. Azt hogy az egyetemről kikerülve hogyan küzdött azzal, hogy megtalálja a megfelelő munkát. Hogyan szállt szembe a társadalmi elvárásokkal, és igazi művészként hogyan éli az életét. Ezen kívül őszintén mesél a barátairól, a házasságáról és arról, hogy milyen szoros kapcsolatot ápol a rajongóival.

Ami nagyon furcsa volt, hogy mennyire megbízik az emberekben. Lépten-nyomon segítséget kért és kapott - akár arról volt szó, hogy megszálljon egy idegen lakásában, akár arról, hogy a rajongóira bízta, hogy mennyit fizetnek neki az új albumának letöltéséért.
"Néha kiderül, hogy a másik mégsem volt méltó a bizalmunkra. Ilyenkor nem ez a helyes reakció: „Bassza meg! Tudtam, hogy senkiben sem szabad megbízni!” A helyes reakció ez: „Vannak szemét emberek.” És ezzel tovább is kell lépni."
forrás
A könyv 'önsegítő szála' vagyis a kérés művészete nem is érdekelt annyira, azt hiszem nincs azzal problémám, hogy ha szükséges segítséget kérjek. Persze szeretem megoldani magam a gondjaimat, de ezt nem lehet mindig megtenni. Amandra arra bátorít (és önmagát is), hogy ha tényleg szükséges akkor fogadjuk el a felajánlott segítséget, vagy pedig merjük kérni!
Ami még érdekes volt Neillel való kapcsolatában, hogy az eltérő neveletetésük miatt több gondot korábban megoldhattak volna, ha beszélgetnek egymással! Megható volt olvasni a kettejük életéről, a gondjaikról.

Ahogy idősödöm egyre több életrajzi könyvet olvasok, ez bekerül azok közé, amik a legjobban tetszettek - érdekes, sokszínű, jól van megírva és nem csak egy rókabőr a TED-es előadásról, hanem annak kifejtése és jócskán kibővített változata. Ha szeretitek az érdekes életrajzokat, vagy bekukkantanátok egy amerikai művész és művészvilág életébe, akkor ez a ti könyvetek lesz!

Amanda honlapja

5/5

Kiadó: HVG
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: The Art of Asking
Oldalszám: 420
Ár: 3900 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Amanda ​​Palmer – rocksztár, a közösségi finanszírozás úttörője, TED-előadó – minden tud, amit a kérésről tudni lehet. Menyasszonyi ruhába bújt, élő szoborként szavak nélkül kért pénzt sok ezer járókelőtől. Aztán, amikor énekes, dalszerző és zenész lett, nem félt támogatást kérni a közönségétől, amikor a karjaikba vetette magát a színpadról (vagy éppen szállásra volt szüksége). És, amikor szakított a lemezkiadójával, hogy a saját útját járja, megint csak a rajongóihoz fordult támogatásért, akikkel közösen összehozták a világ legsikeresebb zenei Kickstarter kampányát. Bár Amanda félelem nélkül tud segítséget kérni – amiért ünneplik és támadják is –, rájött, hogy vannak olyan, igazán fontos dolgok, amiket még ő sem tud kérni – akár zenészként, akár barátként, akár feleségként kellene kérnie. Arra is rájött, hogy ezzel nincs egyedül, hogy nagyon sokan félnek kérni, és ez megbénítja az életüket és a kapcsolataikat. Amanda, ebben az áttörést hozó könyvében megmutatja, milyen akadályokkal kell megküzdenie neki és a körülötte élőknek, és feltárja, hogy a kérés művészetének érzelmi, filozófiai és gyakorlati aspektusait.Részben kiáltvány, részben kinyilatkoztatás ez a könyv, amely az értékcsere megváltozott szabályaival online és offline is küszködő, 21. századi művész történetét meséli el. A kérés művészete arra inspirálja az olvasót, hogy újragondolja saját, a kéréssel, az adakozással, a művészettel és a szeretettel kapcsolatos elképzeléseit."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.