Friss könyvek - Június

június 16, 2016
Sorjáznak a könyvhétre a jobbnál-jobb könyvek, na ezekre kell spórolni májusban! :D Az alábbi könyvek közül amit mindenképp meg fogok venni az Baráth Katalin új regénye, érdekel még A boldog emberek.., na meg Tóth Krisztina új kötete.

Agnès Martin-Lugand - A boldog emberek olvasnak és kávéznak
Megjelenik: 2016. június 1., 2999 Ft, Libri
"A lélekemelő történet, amely ellopta a franciák szívét, majd meghódította a világot. Diane két embert szeretett a világon. A férjét, Colint és a kislányukat Clarát. Amikor a sors egy nap mindkettőjüket örökre elveszi tőle, úgy érzi, minden megfagyott körülötte. Az emlékek között tévelyegve sehogy sem találja a visszautat az életébe...Legjobb barátja unszolására egy kis írországi faluba menekül, ahol ismeretlenek között kezd új életet. Nem a boldogságot keresi, és nem is a szerelmet, csak megnyugvást és megerősítést, hogy érdemes küzdenie, hogy van folytatás... Arra álmaiban sem gondol, hogy a csend és magány helyett az élet sűrűjében találja magát, egy különös férfi pedig igyekszik felforgatni az életét, miközben újra kell gondolnia mindazt, amit biztosnak hitt... Agnes Martin-Lugand regénye szinte a semmiből söpört végig Franciaországon. A hetek alatt a sikerlisták élére ugró könyvből több mint 300 ezret adtak el, a női olvasók pedig világszerte a szívükbe zárták a gyászból kigyógyuló Diane karakterét."


Clara Bensen - Poggyász nélkül
Megjelenik: 2016. június 3., Ft, GABO
Egy ruha, három hét, nyolc ország – nulla poggyász
A fiatal felnőttkori magába zuhanásból épphogy felépült Clara Bensen úgy dönt, hogy az egyik online párkeresőn való regisztrálással teszteli visszatérését az életbe. Az álmában sem jutott eszébe, hogy a konvenciók felrúgásáról elhíresült, rendkívül energikus egyetemi professzorral, Jeffel fog megismerkedni. Még szinte egymás vezetéknevét sem tudják, máris megállapodnak, hogy belevágnak egy nyolc országot érintő, háromhetes, kockázatos kísérleti utazásba. Hogy mi ebben a turpisság? Az, hogy mindezt szállodai foglalás, terv, és ami a pláne, poggyász nélkül teszik. Clara sztorija a kalandorokat és az otthon ülőket egyaránt meg fogja érinteni – egyszerre szerelmi történet, úti beszámoló és ragyogó modern megközelítése az ősrégi kérdésnek: honnan vegyük a bátorságot, hogy felfedezzük a komfortzónánkon túli világot? Lehet valakit szeretni címkék és elkötelezettségek kényszere nélkül? Valóban lehetséges hátrahagyni a poggyászunkat?


Tóth Krisztina - Világadapter
Megjelenik: 2016. június 6., 2690 Ft, Magvető
A Világadapter megjelenése ünnep. Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb alkotója a Pixel, az Akvárium és a Pillanatragasztó történetei után adja közre az utóbbi években született verseit. Városok, tárgyak, emberek, bosszantó vagy épp mulatságos történetek indítják el a verseket, hogy aztán a költőt követve járhassuk végig az utat a hétköznapi, mégis alapvetően fontos dolgok megértéséig. A Világadapter hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.

Kati Hiekkapelto - Védtelenül
Megjelenik: 2016. június 7., 3490 Ft, Athenaeum Kiadó
Vérfagyasztó, irtózatos és rémisztően valóságos - egy rendkívüli thriller a krimi műfajának egyik legizgalmasabb új írójától. Amikor egy idős férfit holtan találnak az út szélén - látszólag egy magyar bébiszitter ütötte el -, Fekete Anna nyomozó biztos benne, hogy többről van szó, mint egyszerű balesetről. Ahogy elkezdi felderíteni az egyre összetettebb ügyet, a nyomok az illegális bevándorlás szervezőihez, a drogkereskedőkhöz, gyilkosokhoz vezetnek. Amivel szembesül, az nemcsak a hitét fenyegeti, hanem az életét is.  Anna társa, Esko egy másik, de hasonlóan veszélyes nyomozásba keveredik egy bevándorló banda tevékenysége kapcsán, amely közben a kitoloncolási parancsok és razziák egyre növekvő feszültséget keltenek, és kétségbeesett cselekvésre késztetik a bandatagokat - illetve magát a rendőrséget is. Majd miután a hóban egy véres késre bukkannak, a két ügy úgy fonódik össze, ahogy arra senki sem számít. Egyre nő a feszültség, és nyilvánvalóvá válik, hogy Annáékon már nem segíthet az, hogy a törvény az ő oldalukon áll.


Keri Smith - Nyírd ki ezt a naplót!
Megjelenik: 2016. június 8., 2300 Ft, Maxim
"Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy könyv, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá… 
Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni. Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!"

On Sai - Szürke szobák (Szivárgó sötétség 2,5)
Megjelenik: 2016. június 9., 2300 Ft, Könyvmolyképző
Soha ne add fel! 
Scar a szexvizsgán kitartott az elvei mellett. Ám mindennek ára van, cserébe a titkosszolgálat félelmetes börtönébe kerül. A hatalmas csarnokban nincsenek őrök, minden automatizált, de négyszáz keménykötésű rabbal van összezárva. Vajon elég erős a túléléshez? 
Rossz döntést hozott? Hol van Isten, amikor olyan közeli a Gonosz? 
Vagy pontosan ott van, ahol lennie kell? 
Késes, a festett szemű arénaharcos, a börtön öntörvényű magányos farkasa minden lépését figyeli. Miért köt bele Scarba újra és újra? Mi ez a különös kapcsolat kettejük között? 
Szivárog a sötétség, de szivárog a világosság is, míg kettejük párharca folyik. Ha minden elveszett, és nincs kiút a reménytelenségből, akkor is elég az emberben lobogó fény? 
A kisregény a Szivárgó sötétség 2. kötete, a Lucy után játszódik. 

Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Laura Barnett - Variációk egy párra
Megjelenik: 2016. június 8.,3490 Ft, Park
„Tizenkilenc éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem – reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.” Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye. Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

Baráth Katalin - Arkangyal éjjel 
Megjelenik: 2016. június 9., 3480 Ft, Agave
"Amikor Budapest utcáit feketére festi az éjszaka, egy árnyék indul veszedelmes útjára. A rendőrök szerint az árnyék csak legenda, de aki találkozik vele, többé nem szabadul a rettegéstől.
Bori önkéntes segítő, a családon belüli erőszak áldozataival foglalkozik. Egy végzetes napon azonban éppen őt támadják meg. A lány lakótársát felzaklatja a tragédia, és cinizmusa ellenére minden veszélyt vállal, hogy elkapja a névtelen tettest. Nyomozását rengeteg váratlan fordulat és fellángoló erőszak szegélyezi. De mi köze van ennek a nyomozásnak a pesti éjszakákat rémülettel megtöltő árnyékhoz? Baráth Katalin a nagy sikerű Dávid Veron-sorozat után egy letehetetlen, és ízig-vérig 21. századi magyar thrillert írt. Ez a regény nemcsak ismerős helyszíneivel, sötét, de a humort sem nélkülöző világával és izgalmas történetvezetésével ragadja magával olvasóit, hanem egy olyan főhős megrajzolásával is, akinek karaktere egyértelműen új szín a magyar krimiirodalomban."


Neil Gaiman&Michael Reaves - Köztesvilág 
Megjelenik: 2016. június 9., 2980 Ft, Agave
"Joey Harker egy átlagos kamasz: próbálja átvészelni az iskola megpróbáltatásait, viszonzatlanul szerelmes, és nincs benne semmi különleges. Azon kívül, hogy képes bárhol eltévedni. Egy nap aztán felfedezi, hogy az ő Földje csak egy a trillió alternatív Föld között, melyek egy részén a mágia az úr, más részén a tudomány, s ezek ádáz háborúban állnak egymással. 
Joeyt a békítő erő, a Köztesvilág szemelte ki magának, mivel született Világjáró, és így segítheti az egyensúly fenntartását, méghozzá más Földekről származó, saját alternatív énjeivel együtt. Kiképzést kap, hogy felvehesse a harcot a mágikus és a tudományos ellenségekkel, hogy ő, aki még a saját kis városkájában is eltéved, világok között járhasson világmegváltó küldetésben. 
Neil Gaiman és Michael Reaves regénye vad kalandozás világokon belül és világok között, jól megrajzolt helyszínekkel és élénk karakterekkel, különleges lényekkel és váratlan fordulatokkal."

Paolo Bacigalupi - A vízvadász
Megjelenik: 2016. június 9., 2990 Ft, GABO
Amerika délnyugati részén a közeljövőben elviselhetetlen aszály tombol: Nevada, Arizona és Kalifornia állam napról napra harcol a Colorado-folyó apadó vízkészletéért. Ebbe a forró helyzetbe lép be a nyomozóként, bérgyilkosként és kémként dolgozó Angel Velasquez: a vízvadászt azért küldi Phoenixbe a főnöke, hogy biztosítsa luxusépületei virágzását a sivatagban, még ha ennek az is az ára, hogy ellenfelei a porba kerülnek. Miközben a férfi megpróbálja kideríteni, mi igaz az új vízforrásra vonatkozó pletykákból, két nővel is összehozza a sors. Megismeri Lucy Monroe-t, a kőkemény újságírónőt, aki sokkal többet tud a helyi titkokról, mint amennyit elárul, és Maria Villarosát, a fiatal bevándorló lányt, aki északra szeretne menekülni, ahol a víz még mindig az égből hullik.Ahogy körülöttük egyre csak gyűlnek a holttestek, rájönnek, hogy kénytelenek összedolgozni, mivel egy olyan játszma résztvevői, amely nagyobb és mocskosabb, mint valaha is gondolták volna. Phoenix közeledik az összeomlás felé, az idő fogy, és mindenki bármire képes, hogy vízhez jusson, amely ebben a világban az aranynál is többet ér.


Robert Galbraith - Gonosz pálya (Cormoran Strike 3.)
Megjelenik: 2016. június 30., 3990 Ft, GABO
"Egy titokzatos csomag érkezik Robin nevére, aki rémülten fedezi fel, hogy egy nő levágott lába van benne. Főnöke, Cormoran Strike magándetektív már nem lepődik meg ennyire, bár ő is megdöbben. Négy férfi is van a múltjában, akikről úgy gondolja, lehettek a feladók – és Strike nagyon jól tudja, hogy mindegyikük komoly, elmondhatatlan kegyetlenségre képes. Míg a rendőrség arra a gyanúsítottra koncentrál, akiről Strike egyre biztosabban érzi, hogy nem ő a tettes, Cormoran és Robin a kezükbe veszik az ügyet, és elmerülnek a másik három gyanúsított sötét világában. Ám közben újabb, rettenetes bűntettek következnek, és egyre fogy az idő, hogy leleplezzék a gyilkost… A Gonosz pálya pokolian okos bűnügyi regény, teli váratlan fordulatokkal, de egyben egy férfiről és egy nőről is szól, akik személyes és szakmai életükben is válaszúthoz érkeznek. Letehetetlen olvasmány."

Laura Ruby - Bone Gap
Megjelenik: 2016. június 27., 2990 Ft, GABO
Mindenki tudja, hogy BONE GAP tele van különös nyílásokkal – hasadékokkal, melyekbe könnyedén beletévedhetünk, melyeken átcsusszanhatunk, hogy aztán örökre eltűnjünk. Így amikor a fiatal és gyönyörű Rozának nyoma veszik, Bone Gap lakói egy cseppet sem lepődnek meg. Elvégre nem ez az első alkalom, amikor valaki köddé válik, és Finn és Sean O'Sullivan magára marad. Mindössze néhány év telt el azóta, hogy az anyjuk Oregonba költözött egy új fickóhoz, egy új élethez. Az emberek azt mondogatják, így megy ez. Kit is lehetne hibáztatni? Finn azonban tudja, hogy Rozával nem ez történt. Tudja, hogy elrabolták, elragadta a kukoricamezőkről egy veszélyes férfi, akinek az arcára nem emlékszik. Ám a kutatás nem járt eredménnyel, és már senki nem hisz neki. Még Sean sem, akinek bárki másnál nyomósabb oka lenne megtalálni a lányt, és minden oka megvan az öccsét hibáztatni, amiért hagyta elmenni. A Bone Gap története Rozáról, egy gyönyörű lányról szól, akit egy titokzatos férfi elrabol egy csendes, közép-nyugat amerikai kisvárosból. Finn az egyetlen szemtanú, aki képtelen megbocsátani magának, hogy nem tudta azonosítani az emberrablót. Miközben megismerkedhetünk szomorú múltjukkal, rémisztő jelenükkel és bizonytalan múltjukkal,
Laury Ruby szívszaggató mesét sző szerelemről és veszteségről, varázslatról és misztikumról, bűntudatról és megbocsátásról – egy történetet arról, hogy az arc, melyet a világ lát, soha nem minket mutat.

Catherine Banner - Ház az éj peremén
Megjelenik: 2016. június 30., 3500 Ft, Maxim Kiadó
Castellamare szigete éppen annyira messze van a szárazföldtől, hogy elfelejtsék, de nem elég messze ahhoz, hogy a világ bajaitól is kímélve legyen. A sziget életének középpontjában egy virágokkal benőtt kis kávézó áll, ami már generációk óta csalogatja be a kis közösséget beszélgetni, pletykálni. Különleges emberek találkoznak itt, és lenyűgöző sorsok fonódnak össze. Castellamare lakosait nagyban megváltoztatja a két világháború, a gazdasági világválság, és a fasiszta fenyegetés. Majdnem egy évszázadon át követhetjük az Espinosa családot titkokon és rejtélyeken, megpróbáltatásokon és áldozatokon át. De megismerhetünk egy kegyetlen grófot és elbűvölő feleségét, egy lelkészt, aki imádja a botrányt, egy háborús rab múltú költőt, egy kívülálló lányt, aki az erő egy fontos pillére lesz, valamint egy sebesült angol katonát, aki a tengerből bukkan fel. A szerelem, a szenvedély és barátság szoros köteléke, a keserű rivalizálások, és a megbocsátás ereje tölti be ennek a gazdag, hatásos regénynek a lapjait.

2 megjegyzés:

  1. Ó, de jóó, már gyűjtögetem én is a megjelenéseket, híreket, de a Kati Hiekkapeltót még nem láttam. :))))) Nagyon várom! Szuperjó lett a borítója. :)
    Baráth Kata nekem is fix pont, és Tóth Krisztinán is gondolkodom.

    VálaszTörlés
  2. Bone Gap! vedd fel a listára, állítólag nagyon jó. Június vége, Gabo https://www.goodreads.com/book/show/30355361-bone-gap

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.