Nora Roberts - Ég és föld


Folytatom Nora Robert boszorkányos sorozatát, ezt a könyvet is olvastam már 5 éve, de nem fogott meg annyira, mert nem is írtam róla, és alig emlékeztem valamire, szemben az első résszel.

Nell története után Ripley kerül terítékre ebben a könyvben. Az első részben már megtudtuk róla, hogy fontos neki a szerettei védelme (talán ezért is lett rendőr), másrészt évek óta elnyomja a képességeit, csak akkor enged utat neki, amikor rákényszerítik.
Mi történt vele és elődjével, hogy fél a képességétől és inkább a tagadásba menekül, és megszakítja a barátságát Miával?

Ezekre kapunk választ, na meg persze Rip szerelmi életét is helyre kell rázni, szóval jön egy új szereplő, aki szintén valamilyen módon kapcsolódik a szigethez, és a Hármak életéhez.

A végén megint meg kell küzdeniük a gonosszal, aki még mindig nem tud eltakarodni az életükből.
Ripley története mellett belepillanthatunk Nell és Zack friss házas életébe (olyan cukik :D), másrészt Mia múltjáról is kiderül néhány információ, ami előrevetíti a befejező rész történéseit.

Nem vártam tőle sokat, egyrészt mivel Ripley nekem nem annyira szimpi, másrészt Mia történetére vagyok igazán kíváncsi, mert azt még nem olvastam. Jó kikapcsolódás volt, de nem szippantott be úgy, mint az első rész, Ripleyt meg tényleg néha fejbevágtam volna, hogy mit művel :D

3/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2004
Eredeti cím: Heaven and Earth
Sorozat: Három Nővér Szigete 2. 
Oldalszám: 386
Ár: -
Borító: 1/5 
Fülszöveg:
"A New York Times bestsellerírónője, Nora Roberts olvasók millióit kápráztatta el a barátságról, az elveszett szívekről, legendákról, szerelemről és vágyról szóló megható történeteivel. A Három Nővér szigetének legendáját feldolgozó trilógia második kötetében visszatér New England kísértő partjaihoz – és a három szenvedélyes és erős akaratú nő életének alakulásához… Ripley Todd nem akar mást, csak nyugodt, békés életet. Ő a sziget seriffjének a helyettese, és munkája teljesen kitölti életét, és boldoggá teszi. Nem okoz gondot az sem, ha férfira van szüksége, szerez magának egyet – igaz, az utóbbi időben ez nem túl gyakran történt meg. Tökéletesen elégedett az életével, egyetlen dolgot kivéve: különleges képességekkel rendelkezik, amely megijeszti, ugyanakkor meg is várja – és noha mindent megtesz, hogy elrejtse őket, még uralni ezeket a képességeket… Hamarosan zavaró tényező lép be életébe dr. MacAlister személyében, aki azért jön, hogy utánajárjon a Három Nővér szigetéről és a rajta élő boszorkányokról szóló pletykálnak. A legelejétől tudja, hogy van valami különleges Ripley Toddban. Valami, amit ugyan kideríthet, de a lány soha nem fogja beismerni. Lenyűgözve attól, ahogy a lány harcol saját képességeivel, elhatározza, hogy segít neki elfogadni a valót, és ráveszi arra, hogy megnyissa a szívét. De mielőtt Ripley és Mac megálmodhatnák, milyen jövő vár rájuk, szembe kell nézniük a múlttal, mert a sziget évszázados titkot őriz."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.