Ford Madox Ford - Az utolsó angol úriember – Végső búcsú

Végre befejeztem ezt a sorozatot - nagyon örülök, hogy elolvashattam, és a Lazi Kiadó szebbnél szebb borítókkal két év alatt megjelentette a négy részt. Érik a minisorozat újranézése, és ha sok időm lesz (sose :D), akkor a könyvek újraolvasása.

Ezt a kötetet már nem dolgozta fel teljesen a BBC sorozat, talán a nézőpont váltás miatt sem - ebben a könyvben főleg Mark Tietjens fejébe látunk bele. Christopher bátyja a vh végének éjszakáján stroke-ot szenvedett el, lebénult és nem hajlandó vagy nem tud beszélni. Megismerjük a francia asszonyt, aki sokáig a szeretője volt, és nemrég a halálos ágyán vette feleségül. Kettejük belső monológjaiból megtudjuk, hogy Christopher és Valentine velük együtt él vidéken egy egyszerű házban, és a lány babát vár. Sylvia folytatja tovább a cselszövéseit, és próbál közelebb férkőzni férjéhez és Valentinehoz. 

A tudatfolyam tecnhika itt csúcsosodik ki, szinte csak monológokból áll a szöveg, amiben többször visszautal a múltbeli eseményekre, megmagyaráz egyes jeleneteket - Mark visszaemlékezéséből összeáll a kép, hogy hogyan jutott a Tietjens család oda ahol most van. Sokáig félreismerte az öccsét, a különböző pletykák miatt - a világ szemében Christopher egy züllött alak, aki a nők pénzéből él, szeretőt tart - hála Sylvia és más rosszindulatú embereknek.

A könyv végére sincs kimondva feketén-fehéren minden, mi hogyan, és miért történt - kétségek között hagyja az olvasót - egyrészt a jövővel kapcsolatban, másrészt néhány múltbeli titokról sem rántja fel a leplet - pont azért mert egyes szereplők szemén keresztül mutatja be az eseményeket, így ők nem mindenttudók.

Összességében, még ha nem is adtam minden részre 5 pontot, nagyon tetszett ez a könyvsorozat - az idejében nagyon újszerű lehetett az elbeszéléstecnhika miatt, ma pedig érdekes belelátni hogyan éltek a század elején, milyen volt a világháború az angolok szemében, milyen volt az élet a frontvonal mögött és a hátországban. Aki szereti ezt az időszakot, az angol írókat, annak ajánlom a könyvet - na meg ha látta a sorozatot ;)

4/5
Kiadó: Lazi Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Last Post
Sorozat: Parade's End 4. kötet
Oldalszám: 223
Ár: 2699 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
"A regénytetralógia záró kötetében Mark Tietjens kerül előtérbe, javarészt az ő szemszögéből értesülhetünk testvére, Christopher és az ő életét meghatározó két nő, Sylvia és Valentine sorsának alakulásáról a háború után. Christopher – nem kis részben Sylvia manipulációinak köszönhetően – elszegényedett, korábbi állásába nem térhet vissza, ezért új munka után kell néznie. Immár Valentine-nal az oldalán jövőjét tervezgeti, ám Sylvia ezt nem hagyhatja annyiban…A fegyverek hiába hallgattak el, a zaklatott szívekben és a feldúlt elmékben nem honol béke, az elmúlt évek történései mindenhol éreztetik hatásukat. Senki és semmi nem lehet már a régi többé. A regény időkerete mindössze egyetlen délután. Ebbe sűríti bele az írói bravúr a régi világrend haláltusájának és az új születésének mélységeiben izzó fájdalom, gyűlölet és elengedés örök körforgását."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.