Robert Galbraith - A selyemhernyó (Cormoran Strike 2.)

Tavaly augusztusban ismerkedtem meg Rowling első krimijével, már akkor megvolt a magyar borító (ami azóta kicsit változott) és a cím, decemberre ígérte a kiadó a magyar megjelenést. Kicsit csúsztak, így ez lett az egyik könyv, amit idén nagyon vártam, nem is totojáztam sokat, előrendeltem, hogy minél előbb olvashassam. :)

A Lula Landry ügy lecsengett, de sok ügyfelet hoz Strikenak - válófélben lévő házaspárok kérnek bizonyítékot, üzleti ügyekhez kell anyagot szolgáltatni. Egy nap betoppan egy furcsa kis nő, Leonora Quine, akinek eltűnt a férje. Owen Quine különc író, aki már nem először tűnik el, ezért Leonora is csak 10 nap eltelt után kezdi el kerestetni. Ahogy Strike igyekszik felderíteni az ügyet, egy idő után a rendőrséggel párhuzamosan, beleláthatunk a kiadói munkába, a szerkesztők, írók életébe.
"A Bombyx moriról is csak annyit mondott, hogy a selyemhernyó az író metaforája, akinek mindenféle kínszenvedést kell kiállnia, hogy a mesterművet kitermelhesse."
tumblr
A cselekmény lassan csordogál, a fő nyomozás mellett Strike dolgozik a jelenlegi 'kisebb' ügyein (szeretők lenyomozása, válást alátámasztó stiklik leleplezése), és kicsit jobban megismerjük Cormorant is, kapunk néhány emlékképet a múltjáról.
Robin élete is kezd egyre bonyolultabb lenni, Matthew - immár a vőlegénye - sosem nézte jó szemmel a munkáját, pedig a lány szeretne komolyan ezzel foglalkozni, emiatt lesz néhány nehéz pillanatuk mindhármuknak.

Ami már tetszett az első részben, az itt is megvan - London, az élet a nagyvárosban, a klubok, a kocsmák-pubok, a metrózás, az élet nehézségei egy ilyen nagyvárosban (drága taxik, lakások).

Bevallom a sok leírás, aprólékosság többször untatott (ezért vontam le fél pontot, de egyszerűen nem akartam 'csak' 4-est adni rá :D). A végén pörögtek fel a dolgok, Rowling egy időre elengedte a kezünket - utalgatott Strike összetett tervére, ami végül meghozta az eredményét. A tettes meglepetett (mondjuk sose szoktam kitalálni amúgy a krimikben ki a gyilkos), a motiváció a helyén volt, és egy kis izgalom is került a végére.
Jó könyv, biztos hogy megveszem a következőt is - mikor jön??? :D

4,5/5

Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: The silkworm
Sorozat: Cormoran Strike 2.
Oldalszám: 504
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná. De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját. És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott… A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.