David Benioff - Tolvajok tele

Több bloggernél a tavalyi év egyik kedvenc könyveként szerepelt a Tolvajok tele, amit ezért fel is vettem a '2015-ben mindképp olvasnom kell listámra' (amiről már kettőt kipipálhatok :) )

David Benioff neve nekem ismeretlen volt, a fülszöveget elolvasva tudtam meg, hogy a Trónok harca tv sorozat alkotója, és ez köti le mostanában minden idejét, de remélem ír majd még több könyvet...

David úgy kezdi a könyvet, mintha nagyapja sztoriját mesélné el, utánaolvasva derül, hogy fikció az egész - nem értem minek ez a körítés -, de ez nem vesz el a könyv értékekéből. 

Főszereplőnk tehát a fiktív nagyapa, Lev 17 évesen, 1942-ben Leningrád (volt Szentpétervár - becézve Pityer) ostromában egyedül próbál meg életben maradni házbéli barátaival. Apját évekkel korábban elvitték, anyja és húga vidékre menekültek. 

tumblr
Egyik éjjel a folyamatos bombázást figyelve, egy német ejtőernyősre bukkan a kis csapat. A német már halott, így bűntudat nélkül kifosztják - ám jön a katonaság és elkapják Levet. A hírhedt Keresztekbe szállítják, ahol megismerkedik Koljávál, akit ugyancsak aznap éjjel kapcsoltak dezertálás miatt. 

Csodák csodájára nem végzik ki őket, hanem egy ezredeshez viszik, aki furcsa feladattal bízza meg őket: szerezzenek egy tucat tojást a lánya esküvői tortájához... Egy hetet kapnak a feladatra, ami lehetetlenségnek látszik - mindenki éhezik, sehol nincs már szinte normális étel a városban.

A furcsa páros útra kel, közben megismerjük milyen volt az élet az ostromlott Leningrádban. Kolja optimista és nagyszájú katona, pár évvel idősebb Levnél, és mindig van valami vicc, vagy csajozós történet a tarsolyában. Kezdetben Lev ki nem állhatja, mert a saját hiányosságaira emlékezteti, de sejthető, hogy fontosak lesznek később egymásnak.
"Az egyetlen ember, aki még tudja, mennyire félek, az egyetlen, aki még tudja, hogy élek, de esetleg ma éjjel meghalok, ez az egyetlen ember egy hencegő dezertőr, akivel három napja ismerkedtem meg, egy idegen, egy kozáksarjadék, az utolsó barátom."
Nagyon tetszett ez a könyv, pedig tartottam tőle - nácik, világháború, nem tűnt valami szívvidító sztorinak. Több része nem is volt az, de a két főszereplőt annyira megszerettem és a történet is nagyon kalandos volt, hogy ezeket az ellenérzéseket magam mögött hagytam. (A vége miatt haragszom az íróra, mijééééért? :( )

5/5

Fülszöveg:
"A nácik kegyetlen ostromgyűrűjében vergődő Leningrádban Lev Benyovot letartóztatják fosztogatásért, és egy cellába kerül Koljával, a jóképű fiatal dezertőrrel. Kivégzés helyett azonban elképesztő ajánlatot kapnak, hogy megmenthessék az életüket: egy tucat tojást kell keríteniük a Belbiztonság nagy hatalmú ezredesének, leánya lakodalmi tortájához. Mivel a városba már jó ideje nem jut be semmilyen utánpótlás, lakói elképzelhetetlen mértékben nélkülöznek, éheznek. Lev és Kolja nekivág a lehetetlennek – Leningrád kíméletlen poklában, sőt még az ellenséges vonalakon túl is kutatják a felbecsülhetetlen kincset. Ebben a megindító, ugyanakkor mulatságos, egyszerre sziporkázó és hátborzongató regényben a második világháborúban átélt kalandok során egy fiú férfivá érésének ízig-vérig modern története is kibontakozik előttünk. A kötetet a neves műfordító, Gy. Horváth László (Gépnarancs, Pi élete, Széthullott birodalom trilógia stb.) ültette át magyar nyelvre."

6 megjegyzés:

  1. Nahát, nem is tudtam, hogy a körítés (meg ezáltal az egész) csak kamu :) mondjuk elég lehetetlen egy történet, de alapvetően a háború is az, szóval ki tudja, bármi megtörténhet.
    Nagyon örülök, hogy neked is tetszett!:)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy Neked is tetszett! :) Bár nem szoktam újraolvasni sokszor, ezt már akkor újra akartam, amikor befejeztem... :)

    VálaszTörlés
  3. A végén én bőgtem rendesen, de szerintem szép lezárást kapott a történet. Remélem, hogy Benioff ír majd még könyveket, mert ez zseniális volt. Tök jó, hogy elolvastad, nálam is az év egyik kiemelkedő könyve volt a Tolvajok tele :) Nem hiába!

    VálaszTörlés
  4. Amikor olvastam már az elején jött az aha-élmény - szóval ezért szerettétek :)) Jó hogy már ilyen jó könyvvel indítottam az évet :D

    @katacita - igen, direkt rákerestem, hogy akkor most tényleg mi ez a nagyapás sztori, és ráakadtam egy interjúra, ahol írja, hogy csak fiction :)

    VálaszTörlés
  5. Ja, és ennél a könyvnél "kötelező" a végére érve újraolvasni az első fejezetet. Emlékszem mennyire jó volt, hogy megtöltődött tartalommal. :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy Neked is bejött a könyv! Biztos vagyok benne, hogy hamarosan ez is majd film változatban is elér hozzánk.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.