2014 összegzés

január 01, 2015
A szokásos év végi statisztika, szánom-bánom-fogadom, és tervek és listák meg hasonlók :D
Nagyon rákészültem erre a bejegyzésre, mert november elején elkezdtem írni ;)


Idén olvasott könyvek száma: 96 (szomorú vagyok, hogy nem értem el a 100-at :D)
    Ebből ebook: 26
    Ebből angolul: 1 (My Fat, Mad Teenage Diary)
    Ebből hangoskönyv: 2
    29142 oldal összesen

Beszerzett könyvek (egy-kettőn már túl is adtam): 70 - kicsit több mint az utóbbi két évben, de nem szárnyaltam túl -nem is akarom- a 2010-es 85 új könyvet. :D
Csere: (ahogy tavaly megfogadtam drasztikusan csökkentettem a csere-berét (4 könyv érkezett csak így), viszont ősszel visszairatkoztam a könyvtárba - innen kihoztam és el is olvastam: 6 könyvet, nem olyan sok, de pusztítottam szorgosan az itthoniakat). Rukkoláról jött: 6, kaptam ajándékba: 4, nyertem: 4, reci: 5.

A blogról

Tavaly úgy zártam az évet, hogy a google rendszeres olvasók funkcióját sirattam, de azóta visszatért (belátták, hogy jó dolog ez :D), na most már 116-an vagytok, köszönöm! Ezen kívül még mindig megtalálható vagyok a Bloglovinon, és pár hónapja a MagyarBlogok oldalon is. A többi közösségi oldalam a fenti kis ikonokból is eléritek, hála az új dizájnnak :)

84 könyvről írtam, összesen 179 bejegyzés született - mennyit fecsegtem :D

Rovatok közül a Könyves-filmes, Szép verseket, Top5 és Idézetes-képest eléggé elhanyagoltam - erre majd szeretnék nagyobb figyelmet fordítani jövőre.
A Havi zárás, Friss könyvek, Barangolás, Akcióvadásszal, Körbeposzttal szoktam legtöbbször jelentkezni - van olyan amiről még szívesen olvasnátok?

2014 legjobbjai és csalódásai

Legjobb kiadó: GABO (SFF): mivel rákaptam a scifire, fantasyre sok könyv van a palettájukról olvasni szeretnék, vagy olvastam is, és így a kedvencem lett a kiadó (ezen része).

Legjobb könyvek: 
  1. Jessice Brockmole – Levelek Skye szigetéről
  2. Elizabeth Kostova – Hattyútolvajok
  3. Jeanette Winterson – Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
  4. On Sai – Calderon, avagy hullajelölt kerestetik 
  5. On Sai – Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
  6. Simon Márton – Dalok a magasföldszintről
  7. Kleinheincz Csilla – Ólomerdő
  8. Kleinheincz Csilla - Üveghegy
  9. Caitlin Moran – Hogyan legyünk tökös csajok
  10. Robert Galbraith – Kakukkszó (Cormoran Strike 1.)
  11. Mary Ann Shaffer&Annie Barrows – Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
  12. Orson Scott Card – Bűvölet
  13. Rainbow Rowell – Eleanor és Park
  14. Elif Şafak – Az isztambuli fattyú
  15. Salla Simukka - Vérvörös
  16. Eowyn Ivey - A Hóleány
Legjobb sorozat: a két magyar - On Sai Calderonja, és Kleinheincz Csilla Ólomerdője

Kedvenc új író: a fentieken kívül Katherine Mansfieldet fedeztem fel magamnak.

Könyves élmény: természetesen a könyvfesztivál és a könyvhét ❤ (jövőre is szeretnék menni!), de van még pár momentum: veszprémi Utas és holdvilág antikvárium felfedezése, antikvarium.hu versenyén részt venni, öt éves lett a blog.

Találkozás írókkal - Cserna-Szabó Istvánnal, Grecsó Krisztiánnal (újra), On Sai-al, Baráth Katalinnal, Kleinheincz Csillával.
Találkozás bloggerekkel - Meli, Üstökös, Amadea, Nita.

Legjobb új blog: a popkultcsajokstb podcastja

Csalódások: találkozás Kiss Angélával a könyvhéten, Anna Frank naplója, Papp Diána Téli fagyi, a Kötelék

Itt jegyezném meg, hogy a tavalyi terveket (vcs kivételével), sikerült teljesíteni! Kevesebbet cserélgettem, könyvtárba visszatértem, egy molyos kihívásra vadásztam a különféle nemzetiségű szerzők könyveit, olvastam angolul is és azóta már kiderült, hogy részt vettem a Magyar Könyvek Viadalában, ami jön jövőre is.


weheartit
Terveim 2015-re

Képregényeket is
szeretnék újra olvasni
tumblr
VCS 2015!!444 :D
- továbbra is inkább könyvtárba járni, nem felhalmozni a saját könyveket
- továbbra is olvasni az 1001 könyv listás klasszikusokat, és különféle nemzetek íróinak műveit (most az 'északi' népekre kattantam rá)
- olvasni tőlük: Hrabal, Alice Munroe, Stephen KingKondor Vilmos, Patrick Modiano
- molyos kihívások: elolvasni a 2015-ben beszerzett könyveimet, 15-féle nemzet íróitól olvasni, Reading Challange 2015, (olvasni skandináv krimit, képregényt, stb - komfortzónábúl ki!)
- saját molyos kihívások: elindítottam már a könnyített könyvbingót 2015-re, remélem januárban jön a 'teljes' változat is


A többiek év végi összegző bejegyzései (több órás olvasni és kommentelnivaló :D): Amadea, Nikkincs, Zakkant, Pupilla, Tekla, Miamona, Katacita, Lobo, Nita

8 megjegyzés:

  1. Szuper tervek, és szép statisztika :) Gratulálok! Hajrá az idei kihívásokhoz, csak ügyesen :)

    VálaszTörlés
  2. A kedvenceidből majdnem mindent el szeretnék olvasni (értelemszerűen azok közül, amiket még nem olvastam).
    Egyébként nagyon termékeny voltál, mind olvasás mind bejegyzés tekintetében, szóval gratulálok! :)

    VálaszTörlés
  3. Éljenek a listák!:)
    Jó kis könyveket olvastál idén, a top16 felét olvastam és szerettem őket.:) Az Ólomerdőre már nagyon kíváncsi vagyok (remélem, idén belefér...), Az isztambuli fattyúra is, az Eleanor és Parkkal meg totál felcsigáztatok, pedig nem is érdekelt.

    VálaszTörlés
  4. Hú, nagyon ügyes vagy, hogy az összes tavalyi tervedet teljesítetted! Nekem mindig marad valami, ami hibádzik. :)
    Szuper könyveket olvastál, ahh Kleinheincz Csillát én is kaptam most karácsonyra, és a Calderon 2-t is idén szeretném olvasni. :) Jaj és a Krumplihéjpitét is! Nagyon nekem valónak tűnik.

    BÚÉK!

    VálaszTörlés
  5. Nekem is top 16 jött ki! :D Hú, lehet ám a tiédről is szemezgetni bőven. :) Fogok is!
    irigyellek a találkozásokért. :) Te hol figyeled mikor mi lesz? Én most már egyre több helyen igyekszem, mégis sokszor lemaradok róla...
    Nahát, csalódás volt az Anna Frank naplója? Még én sem olvastam, mindig csak halogatom, de akkor lehet ráér még... :)
    Alice Munro!!! Majd' elfeledtem. Mindenkinél találok ilyet, már csak ebből meglenne az éves listám :D
    Remek zárás, csudás tervek, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
  6. Awww hát köszi a megemlítést, többször is. S hajrá a sok kihívással, mindig csodáltam, akik ilyen fegyelmezettek tudnak lenni és teljesítik azokat, a Várólistázáshoz is kitartást, ennyi könyv közé belefér az a 12 is :)

    VálaszTörlés
  7. Hihi, itt is Kakukkszó! :D Azt hiszem ez lesz az új vesszőparipám. :)) Remélem a Selyemhernyó pedig mindenki 2015-ös évzáró bejegyzésében fog landolni. :)

    VálaszTörlés
  8. Egyszerűen nem tudom megunni ezeket az évzáró összegzős posztokat :)
    Gratulálok a terveid teljesítéséhez, ez olyan jó dolog!
    A top olvasmányaid között jó sok szerepel az én kedvenceim közül is, és ha csak ezekből a posztokból a kedvencek közül szemezgetnék, szerintem egész évre meglenne az olvasnivalóm :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.