Ford Madox Ford - Az utolsó angol úriember – Túl mindenen…

Észrevétlenül jelent meg ez a könyv - igaz írtam a második résznél, hogy ősszel jön, de valahogyan elsiklottam felette. Végül november végén kaptam észbe, hogy utánanézzek megjelent-e már...meg is leptem magam vele most decemberben (nagyon sok van/lesz a rovásomon a havi zárásban :D).
A sorozat első részével kezdtem az évet, de nem mondom, hogy ezzel is zárom, mert sok szépet szeretnék még sorra keríteni ebben a pár hétben.
Ez a rész a Túl mindenen címet viseli és az első világháború végének pillanatával indul Valentine Wannoppal. A lány épp az iskolában van, ahol testnevelő tanár és telefonhoz hívják.
forrás
Több oldalon keresztül csupa zagyvaságba csöppennünk - emlékfoszlányok, elmélkedés, értetlenség, amíg meg nem világosodik a helyzet: Valentine-al régi ismerőse, az azóta már Lady Edith MacMaster szeretne beszélni. Valentine nem akar újra belekeveredni Edith életébe, nem érdekli már az ügyei, a tartozás, valakinek viszont szüksége van rá.
"Nem mutat többé tiszteletet semmilyen lady irányában. Soha többé. Eleddig rákényszeríthették, pedig ő is anyagilag független nő volt, hogy ne ártson az iskolának és Miss Wanostrochtnak meg az igazgatóság hölgyeinek. Mostantól viszont… soha, soha többé nem fog tiszteletet mutatni senki iránt! Fordult a kocka: nagyot fordult a világ kereke! Nincs többé tisztelet!"

A következő részben visszakerülünk a frontraChristopher Tietjens fejébe, ami hasonlóan zavaros, mint volt eddig. A férfi küzd azért, hogy megőrizze az ép elméjét, ami a fronton töltött időszak nagyon megviselt. Nem csak a röpködő gránátok, golyók, de az angol bürokrácia is még mindig megnehezíti az életét. 
forrás
Két év telt el a 2. rész óta, ami úgy ért véget, hogy a férfi nem élt a lehetőséggel, amit Valentine nyújtott neki. Mindketten hallgatnak, de gondolnak egymásra. Christopher talán többet, és a francia árkokban, szemben a németekkel jön rá, hogy szüksége van a lányra. Nem érdekli mi módon, de vele kell élnie.
"Valójában ő az egyetlen ember a világon, akinek a beszédét hallani akarja. És biztosan az egyetlen ember a világon, akivel beszélni akar. Az egyetlen értelmes ember!… Az a nyugalom, amelyre az ő lelkének szüksége lett volna, ahova menekülhetne a világ boszorkányüstjei alatt ropogó tövisek hangai elől… A német lövegek szűnni nem akaró, idióta „bumburubumm… bumm… bumm… bumm-bummja” elől, mely mindvégig kitartott."
Sok helyen zavaros ez a rész, Virginia Woolfos tudatfolyam technikát alkalmazza Ford, de megéri 'megküzdeni' vele. Összességében olvasmányos volt, de megdolgoztatott. Sok apróság ismét utólag tisztázódott, konkretizálódott. Rövidebb, mint az első, vagy akár a második rész, kíváncsi vagyok hogyan zárul majd a tetralógia (mivel a sorozatra már nem emlékszem annyira :D). 
(A borítók olyan szépek O.O)

4/5
Kiadó: Lazi Kiadó
Kiadás éve:  2014
Eredeti cím: Parade's End - A man could stand up
Sorozat: Parade's End 3. kötet
Oldalszám: 248
Ár: 2799 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"A háború véget ért. A harcmezőkön legalábbis. Az értelmetlen öldöklés évei után Christopher Tietjens és Valentine Wannop végre viszontlátják egymást.Jóllehet a férfi még nem szabadulhat a borzalmas világégés kínzó emlékképeitől, annyi ereje már van, hogy – miután a régi viktoriánus rend és hagyományok odavesztek – kivonja magát a felesége által indított magánháború frontvonalából, és immár képes elkötelezni magát a Valentine iránt érzett szerelme mellett, ami azelőtt, a társadalmi konvenciók szorításában elképzelhetetlen lett volna.A háború szörnyűségei után az új irányokat kereső kaotikus jelen a szerelmeseket új kezdet esélyével ajándékozza meg…Ford Madox Ford lenyűgöző tetralógiájának harmadik kötete amellett, hogy megrendítő erővel tárja elénk az egykori angol társadalom végnapjait, mesterien ábrázolja a történelmi események utóhatását az emberi lélek legapróbb rezdüléseiben is."

4 megjegyzés:

  1. Jaj, hát remélem, mihamarabb be tudom szerezni magam is a hiányzó köteteket :) Olyan érdekes, mert az első részre is úgy emlékszem vissza, hogy nagy tudatfolyam az egész, csapódunk ide-oda, de mégis imádtam, és olvastatta magát. Akkor miért félek mégis tőle? :D Ja, a sorozatot pedig nézzük újra együtt! Nekem sem rémlenek már részek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drukkolok, hogy így legyen! :) Nem kell félni, csak elmerülni az elmékben! :))
      Hát igen, lehet a negyedik rész előtt újranézem ;)

      Törlés
  2. A sorozatot imádtam de még nem mertem nekiállni a regénynek, tartok tőle, hogy kifogna rajtam ez a tudatfolyamos dolog, nekem sajnos Woolf se jött be pont ezért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azért biztatnálak az elolvasására, mert bár Woolftól a Flush-t imádtam, de a Mrs. Dalloway-t fél év után visszatettem a polcra.. Igaz, hogy hangulat kell az Úriemberhez is, de ha elkap, akkor nem enged :) Szenzációsak a karakterek, az ábrázolásuk, Madox filozofálgatása a háborút illetően, na meg az a kevés romantikus jelenet. Gördülékeny nagyon, és tényleg "modern" a fogalmazásmódja.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.