Friss könyvek - November

Mennyi karácsonyfaalávaló! :D

Anne Frank - Mesék és történetek a hátsó traktusból
Megjelenik: 2014. november 3., 3500 Ft, Park Könyvkiadó
",,Vajon hova utazom? Vajon...? Hova...?" Hollandia német megszállása alatt Anne Frank két évig bujkált egy raktár hátsó traktusában. Itt vezette naplóját, mely 1947-es kiadása óta a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve. Az azonban kevésbé ismert, hogy Anne a hátsó traktusban elbeszéléseket és meséket is írt, sőt Cady élete címen még egy regénybe is belekezdett. Ezeket a rejtekhelyről szóló történeteket, visszaemlékezéseket és kitalált meséket a legnagyobb gondossággal másolta át piszkozatból egy pénztárkönyvbe, még tartalomjegyzéket is készített hozzá. Tudatosan készült naplójának és elbeszéléskötetének megjelentetésére. Rövid kis történeteiben újra meg újra abba a kérdésbe ütközünk, ami Annét a leginkább foglalkoztatta: a megmenekülésbe. Önsajnálatnak nyoma sincs bennük, életerőnek, a körülményekbe való belenyugvás elutasításának annál inkább. Elbeszéléseiből megismerjük azt az életvidám, nyitott és érdeklődő, önmagát olvasással képző, a világról gondolkodó, jövőjét tervezgető, kreatív, írói tehetséggel megáldott tizenéves kislányt, aki Anne Frank volt. Ezt a képet tovább árnyalják a kötet végén olvasható tanulmányok, amelyekből sokat megtudhatunk Anne Frank családjának történetéről, Anne életéről és írásainak történelmi hátteréről. Anne Frank 1929. június 12-én született, életének első négy évét Frankfurt am Mainban töltötte, ezután tíz évig amszterdami lakos volt, majd a westerborki átmeneti táboron és Auschwitzon keresztül a bergen-belseni koncentrációs táborba deportálták, ahol tizenöt évesen meghalt. ,,Az írás minden gondomtól-bajomtól megszabadít, és bátorságot ad. A nagy kérdés persze, hogy írok-e valaha is remekművet, hogy lesz-e valamikor újságíró vagy író belőlem. Nagyon remélem, hogy igen, mert írásban mindent meg tudok örökíteni, a gondolataimat, az eszményeimet és a képzeletemet." 1944. április 5."
Salla Simukka - Hófehér (Hófehér-trilógia 2.) 
Megjelenik: 2014. november 4., 2490 Ft, Athenaeum Kiadó
"Hófehérke mindig és mindenütt belecsöppen valami elvadult kaland közepébe. Váratlanul. Kéretlenül. Most éppen Prágába vezeti a jó (vagy rossz?) sorsa a bátor és találékony finn tinédzsert. Aki végigizgulta Salla Simukka írónő krimitrilógiájának páratlanul fordulatos és körömrágcsálósan izgalmas első kötetét, a Vérvöröst, az már tudja: ahol a Lumikki (magyarul Hófehérke) névre hallgató különös leányzó megjelenik, ott egyszerűen elszabadul a pokol. És erről ő általában a legkevésbé sem tehet... Ezúttal a média világának sötét manipulációja és egy veszélyes szekta lesz a főhősnő ellenfele, akit egy vérfagyasztó bérgyilkos űz erdőn-mezőn, metrószerelvényeken és turistahegyeken át. Ráadásul egy ,,áltestvérrel" és saját homályos gyerekkori élményeivel is meg kell birkóznia. Az akciófilmbe illő jelenetekben bővelkedő, mozgalmas krimi még hagy jó néhány megoldatlan rejtélyt a következő kötetre is. Várjuk csak meg a végét!"
Nem hallottam erről a sorozatról, de annyira megfogott ez a baglyos borító - azt hiszem komfortzónából kilépéshez jó is lenne... :)

María Dueñas - Elfelejtett misszió
Megjelenik: 2014. november 16., 3490 Ft, GABO
"Blanca Perea egyetemi tanár, negyvenes évei közepén, akit a férje néhány hónapja elhagyott szeretője kedvéért. Blanca, hogy minél messzebb kerüljön otthonról, és végiggondolhassa életét, elfogadja egy amerikai egyetem kutatói ösztöndíját és elutazik Kaliforniába. Az egyetem azzal bízza meg, hogy rendszerezze Andrés Fontana hagyatékát, aki harminc évvel ezelőtt a Modern Nyelvek Tanszék igazgatója volt. Fontana írástudatlan bányászcsaládból származott, de a helyi úriasszony hóbortjának köszönhetően lehetősége nyílt Madridban tanulni, ahol elvégezte az egyetemet. 1935-ben egy ösztöndíjjal az Egyesült Államokba távozott, ahonnan soha nem tért haza, mert 1936-ban kitört a polgárháború. Blancát lassanként megismerkedik a tanszék oktatóival, és vezetőjével. Egyik nap vásárlás közben bemutatják a hatvan körüli Daniel Carternek, aki valamikor a tanszék tanára volt, kiemelkedő hispanista, de mára visszavonult. Daniel szülei akarata ellenére nem orvosnak tanult, hanem beiratkozott spanyol szakra, ahol megismerkedett Andrés Fontanával. Ő beszélte rá, hogy pályázza meg a Fullbright ösztöndíjat, melyet az 1950-es években hirdettek meg először Spanyolországba. Daniel az ötvenes évek elején érkezett Madridba és beutazta a félszigetet. E három ember sorsa fonódik össze a regényben, melynek végén minden titokra fény derül. Az Elfelejtett misszió María Duenas második regénye, az első Öltések közt az idő címmel jelent meg magyarul."
Kleinheincz Csilla - Üveghegy (Ólomerdő 2.)
Megjelenik: 2014. november 18., ? Ft, GABO
"„Elég szörnyű dolgokat művelünk egymással puszta szeretetből.” A tündér Lóna visszatért, lánya, Emese azonban képtelen megbocsátani neki, hogy egykor elhagyta. Az öntörvényű lány inkább a saját útját keresi a tündérek varázslatos birodalmában, amely fenyegető változások előtt áll. Nincs könnyű dolga, hiszen meg kell tanulnia varázsolni, elfogadni Lónát, és elengedni a múltat. Emese nem tud lemondani a vágyairól, még ha ezeknek nem is csupán ő fizeti meg az árát. Miután megszegi a tündérek egyik legnagyobb tabuját, kénytelen elszánni magát: az emberi életet választja, vagy Héterdő legendáit és varázslatait? Mindkét világban hosszú útra indul, hogy meglelje a válaszokat, ám döntései meghatározzák a családja és a tündérek sorsát is – de hogy a lány hős lesz-e vagy romboló, azt talán még a végzetnők sem tudják. Az Ólomerdő hét éve várt folytatása két kisregényt tartalmaz, amelyek újra igazolják, hogy Kleinheincz Csilla sorozata elvárásainkra rácáfoló fantasy, egyúttal nagyon is emberi konfliktusokat bemutató családtörténet a döntések súlyáról."
Nyáry Krisztián - Igazi hősök
Megjelenik: 2014. november 20., 4500 Ft, Corvina
"Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweiss Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler."

A Maxim kiadó ismét több érdekes könyvvel rukkolt elő, idén is él a 30%-os kedvezmény náluk és akár a postaköltséget is megspórolhatjuk ;)
Nina George - Levendulaszoba
Megjelenik: 2014. november 10., 2999 Ft, Maxim
"A párizsi könyvkereskedő, Jean Perdu számára a regény olyan, mint a gyógyszer. Ő pontosan tudja, hogy milyen könyvre van szükség, hogy meggyógyítsa a megsebzett lelket. Könyvtára egy valóságos irodalmi gyógyszertár. Jean mindazokon segít, akik betérnek hozzá, egyedül saját gyötrelmeire nem talál megoldást. 21 évvel ezelőtt, egy este, míg ő aludt, szerelme, a gyönyörű Provenzalin Manon kilépett az életéből. Csak egy levelet hagyott hátra, melyet Jean azóta sem mert elolvasni. A veszteséget gyötrő emlékként őrzi ennyi év után is. A fájdalom, a büszkeség és a megbántottság börtönében élte a mindennapokat. Mígnem egy nyáron minden megváltozik. Egy új kapcsolat, egy ébredő érzés, és a levendulaszobába zárt múlt újraéled, és Jean kézbe veszi Manon levelét... Egy utazás veszi kezdetét, mely során barátságok szövődnek, különleges sorsok tárulnak fel, és a lélek megtisztulhat. De lezárulhat végre a múlt, hogy helyet engedjen a jelennek és a jövőnek?"
Alan Bradley - A titokzatos bábjátékos
Megjelenik: 2014. november 11., 2999 Ft, Maxim
"Flavia de Luce, a veszélyesen intelligens tizenegy éves lány szenvedélye a kémia. Zsenialitását gyilkosságok megoldására használja Bishop's Lacy-ben. Hű társa a nyomozásban Gladys, a kerékpárja. Elszántságát pedig csak gonosz nővéreinek mesterkedése múlja felül. Most ismét egy rejtélyes bűntény megoldásán fáradozik: a tehetséges bábos, Rupert Porson halálának ügyét próbálja felgöngyölíteni, akit áramütés ért a színfalak mögött. Csupán véletlen vagy kegyetlen gyilkosság? De ki tenne ilyet, és miért? Vajon az őrült nő volt, aki az erdőben él? Vagy Porson bájos, de kiszámíthatatlan asszisztense, Nialla? A rendőrség a sötétben tapogatózik, de Flavia rájön, hogy valaki megbabrálta az elektromos rendszert a színpadon. A lány nyomozás közben egy másik rejtélyes halálesetet is felderít. És ahogy Flavia követi a nyomokat, az események szépen lassan a helyükre kerülnek, és a lány hamarosan szembe találja magát a bábmester gyilkosával..." (A De mi került a pitébe? folytatása.)
Holly Goldberg Sloan - Hetesével
Megjelenik: 2014. november 18., 2999 Ft, Maxim
"Willow Chance egy tizenkét éves zseni, megszállottja a természetnek és diagnosztizálásnak. Nehezen kommunikál az emberekkel, de a fejszámolás mindig megnyugtatja. Williow-t még csecsemő korában örökbe fogadták, és nevelőszülei mellett minden könnyűnek tűnk, boldog, csendes életet élt egészen mostanáig. Willow világa tragikusan megváltozott, amikor nevelőszülei meghaltak egy autóbalesetben. Így a lánynak egyedül kell szembenéznie egy számára érthetetlen világgal. Szerencsére Willow hamar pártfogókra talál, ám a körülmények nem engedik, hogy új otthonra és új családra is találjon. Elindul az embert próbáló harc, melynek hajtóereje az őszinte szeretet. Megrendítő és egyben felemelő történet arról, hogyan illeszkedhet be egy különc gyerek a világba, és hogyan fogadhatja be őt saját környezete."
Jhumpa Lahiri - Mélyföld
Megjelenik: 2014. november 18., 2999 Ft, Maxim
"Jhumpa Lahiri rendkívüli regénye, Indiában és Amerikában játszódik. Két testvér tragédiával összekötött története, egy nagyszerű asszonyé, akit kísért a múltja, egy országé, amelyet szétszakított a forradalom, és egy szerelemé, amely messze túléli a halált. Subhash és Udayan Mitra, akik között csupán tizenöt hónap van, elválaszthatatlan testvérek, gyakran összetévesztik őket Calcutta környékén, ahol felnőnek. De ugyanakkor egymás ellentétei is, akikre eltérő jövő vár. Az 1960-as években járunk, és a karizmatikus és lobbanékony Udayan belesodródik a Naxalita mozgalomba, abba a lázadásba, amely céljául tűzte ki az egyenlőtlenség és a szegénység felszámolását. Udayan a meggyőződéséért mindent feláldoz, mindenkit kockára tesz. Subhash, a kötelességtudó fiú, nem osztja testvére szenvedélyes politikai elhivatottságát, hanem elhagyja az otthonát, hogy Amerika egyik csöndes, tengerparti szegletében tudományos kutatásnak szentelje az életét. De amikor megtudja, mi történt a testvérével, visszatér a mélyföldre, Indiába, azt remélve, hogy talpra állíthat egy széthullott családot, és begyógyíthatja a sebeket, amelyeket Udayan hagyott maga után. A Mélyföld mesterien fölépített, feszültséggel teli, metszően bensőséges, bonyolult érzelmeket tükröző mű. Egy elmélyült családregény és a történelembe ágyazott történet, amely nemzedékeken, földrajzi helyeken tökéletes hitelességgel ível át. Jhumpa Lahiri valóban eljutott írói munkásságának a csúcsára."
Újra kiadott könyvek

J. K. Rowling - Legendás állatok és megfigyelésük
Megjelenik: 2014. november 10., 1980 Ft, Animus
"Minden valamirevaló mágusháztartásban megtalálható a Legendás állatok és megfigyelésük egy példánya. Most - de csakis egy adott ideig - a mugli olvasóknak is lehetőségük lesz arra, hogy megtudják: hol él a quintaped, mivel táplálkozik a puffskein, és miért nem tanácsos knarlok számára kint hagyni bármilyen élelmet. A kötet megvásárlásával a brit Comic Reliefet támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely csodásabb bármilyen varázslatnál. Ha ezt nem így érezné, csak abban reménykedhetek, hogy ha netán mantikór támadna önre, az arra járó varázslók kegyesebbek lesznek önhöz."
J. K. Rowling - A kviddics évszázadai
Megjelenik: 2014. november 10., 1980 Ft, Animus
"Ha önben valaha is felötlött a kérdés: honnan eredhet a cikesz, miként lett a játék elengedhetetlen tartozéka a gurkó, és miért díszíti ezüstszínű hentesbárd a Wigtown Wanderers vérvörös kviddicstalárját - nos, ha mindez érdekli, nem nélkülözheti A kviddics évszázadai című kézikönyvet. Ez az exkluzív kiadás a roxforti iskolai könyvtár tulajdonában lévő példány másolata, egy köteté, amelyet a diákok talán a leggyakrabban kölcsönöznek ki a sok-sok ezer kötet közül. A kötet megvásárlásával a brit Comic Reliefet támogatja, egy szervezetet, amely hosszú évek óta küzd a szegénység ellen a világ legelmaradottabb országaiban. Egy olyan munka részese lesz tehát, kedves vásárló és olvasó, amely még a cikeszt három és fél perc után elkapó Roderick Plumton 1921-es teljesítményénél is bámulatra méltóbb."
Ezek persze megvannak nekem is, de vetek majd rájuk egy pillantást, hogy a keménykötésen kívül van-e valami újdonság :)

1 megjegyzés:

  1. Az Üveghegy kell! :)
    Nem is tudtam, hogy újra kiadják ezt a két Rowlingot, majd vetek rájuk én is egy pillantást. :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.