Friss könyvek - Március (bőv.)

március 06, 2014
Végre többféle nemzetiség könyve megjelenik, amik érdekelnek - ki kell törni az angolszász könyvek bűvköréből! :D Muszáj megvennem a Virginia Woolf életrajzot, Bridget 3. naplóját (ha jócskán lement az ára), és nagyon érdekesnek tűnik a Pinol, Leine, Santis és Oksanen könyvek is!
Plusz a megjelenéseket böngészve több korábban megjelent könyvet is láttam új borítóval megjelenni (Szabó Magda - Őz, Az időutazó felesége, Hrabal - Őfelsége pincére voltam, Az ördög Pradát visel, Daniel Keys - Virágot Algernonnak, Az ötödik Sally, Boris Vian, Kundera)

Albert Sánchez Pinol - Pandóra Kongóban
Megjelent: 2013. március 3., 3990 Ft, Európa Kiadó
 "Tommy Thomson tizenkilenc éves árva gyerek - és egy néger négerének a négere: azaz fillérekért, névtelenül ír népszerű, Afrikában játszódó regényfüzeteket.Az első világháború idején járunk, Londonban, és Tommynak meg kell élnie valamiből. Így hát elvállalja, hogy megírja egy börtönben sínylődő fiú regényes történetét, akit gyilkossággal vádolnak, miután egyedüli túlélőként visszatért egy afrikai expedícióról. Az ügyvéd szerint ezzel megmentheti az életét: a bíróság talán megérti, hogy a fiú igazat mond, nem ő gyilkolta meg az expedíció vezetőit, sőt...Tommy lelkesen végzi a munkát, amely hihetetlenül izgalmasnak bizonyul: a fiú, Marcus Garvey nemcsak hogy gyilkos nem volt, hanem ő mentette meg az emberiséget a föld alatt élő kegyetlen lények, a tektonok támadásától.És közben szenvedélyes szerelem szövődött közte és egy tekton lány között...A katalán irodalom sztárja ezzel az agyafúrt módon megszerkesztett kalandregényével világszerte lebilincselte a műfaj kedvelőit - s ugyanakkor vájt fülű kritikusok is hozsannáznak róla. Mert olyan olvasmányos, mint egy Verne-mű, s helyenként mégis olyan mélységekbe hatol, mint Conrad remekműve, A sötétség mélyén.Albert Sánchez Pinol 1965-ben született Barcelonában. Antropológus és író. 2003-ban megjelent Hideg bőr című regénye az elmúlt évtizedek legnagyobb katalán világsikere. 2005-ben jelent meg a Pandóra Kongóban, szintén óriási sikerrel. Legújabb könyve, a Victus Spanyolországban hónapokig vezette a sikerlistákat: a katalán szeparatizmus erősödése idején óriási érdeklődést keltett a regény, amely azt meséli el, hogyan foglalták el a spanyolok 1714-ben Barcelonát."Albert Sánchez Pinol különleges, buja és furfangos fantáziával van megáldva." (David Mitchell)"A szertelen történetmondás olyan birodalmába jutva, ahol Umberto Eco régóta szafarizik, Albert Sánchez Pinol ezzel a regényével jelentős európai író lett." (Giles Foden)"
Kim Leine - A Végtelen-fjord prófétái
Megjelenik: 2014. március 3., 3950 Ft, Scholar Kiadó
"1793-ban járunk. Morten Falck, az ambiciózus fiatalember súlyos döntést hoz: ahelyett, hogy a civilizált Dániában maradna, és menyasszonyával egy nyugodt vidéki falu lelkésze lenne, elhagyja a lányt, és Grönland szigetére utazik missziós tevékenységet folytatni. A keresztény hitre tért grönlandiak lázonganak, vezetőjük Habakuk, a próféta. Habakuk feleségének látomásait követve a Végtelen-fjordba költöznek, ahol virágzó telepet hoznak létre. Falck azt az utasítást kapja feljebbvalóitól, hogy térítse jobb belátásra az eretnekeket - ha kell, erőszakkal. Eközben felbukkan egy rejtélyes asszony, aki a szomszéd telep baljós titkokkal övezett misszionáriusától érkezett, s a helyi nők ösztönösen gyűlölni kezdik. Morten Falck dán és grönlandi asszonyok, vezetők, barátok, kötelességek között őrlődik, s emellett megpróbál önmaga és az egyház mércéinek is megfelelni. A lehetetlen vállalás hamar tragédiákba torkollik... Leine felkavaróan szuggesztív, a legapróbb részletekig hiteles műve lenyűgöző szereplőgárdát mozgatva járja körül az én és a külvilág kapcsolatának kérdését, olyan helyszínt és időt választva, mely a végletekig élezi a problémát. Északi Tanács Irodalmi Díja, 2013 ,,Lenyűgöző eposz az elnyomásról és a lázadásról, antikolonialista, vadul burjánzó mű az emberről: testről és lélekről." (Az Északi Tanács indoklásából) "
Pablo de Santis - Párizsi rejtély
Megjelenik: 2014. március 12., 2990 Ft, Európa Kiadó
"Párizs, 1889. A világ tizenkét leghíresebb detektívje a világkiállításra érkezik a francia fővárosba. Feladatuk nem más, mint hogy pályafutásuk legizgalmasabb bűnesetével, a nyomozás olykor hátborzongató fordulataival szórakoztassák a nagyérdemű publikumot. Fordulatokban és izgalomban pedig nincsen hiány: tizenkét detektív, számtalan válogatott bűneset, amelyeknek a XIX. századi környezet kivételes hangulatot kölcsönöz. Ám az egyik detektív - rejtélyes körülmények között - kizuhan az épülő Eiffel-toronyból, s ez a különös haláleset újabb kihívás elé állítja a neves társaságot: minden tudásukat bevetve, meg kell állítaniuk egy elvetemült sorozatgyilkost.Egy jó detektívtörténetben azonban semmi sem az, aminek látszik...A regény 2007-ben elnyerte a latin-amerikai elbeszélők rangos Planeta-díját.Pablo De Santis 1963-ban született Buenos Airesben. A Buenos Aires-i egyetemen folytatott bölcsészettudományi tanulmányokat. Újságíróként, forgatókönyvíróként kezdte irodalmi pályafutását. Párizsi rejtély című regényével 2007-ben elnyerte a rangos Planeta-Casamérica valamint az Argentin Irodalmi Akadémia díját. La sexta lámpara (A hatodik lámpás) című művét 2007-ben beválasztották az elmúlt huszonöt év legjobb 100 regénye közé. Műveit számtalan nyelvre lefordították."

Helen Fielding - Bridget Jones naplója 3. - Bolondulásig
Megjelenik: 2014. március 18., 4590 Ft, Európa Kiadó
Mihez kezd Ön, ha a barátnője hatvanadik születésnapja egybeesik a barátja harmincadik születésnapjával?Helytelen-e letagadni a korunkat netes párkeresésnél?Erkölcstelenség-e főnöztetni, amikor az egyik gyerekünk tetves?Tényleg twittel a Dalai Láma, vagy az egyik titkára csinálja helyette? Akkor ma a technika az ötödik elem? Vagy az a fa?Lefeküdni valakivel két randi és hatheti sms-ezés után ugyanaz, mint férjhez menni két találkozás és hat hónapi levelezés után Jane Austen korában? Mindezeken és más modern dilemmákon emésztődve csetlik-botlik Bridget Jones a szinglianyaság buktatói között és fedezi fel újra a nőiségét abban az életszakaszban, amelyet egyesek képesek az otromba és ósdi "középkorúság" szóval meghatározni.Igen, Bridzselők, Bridget visszajött - ám ezúttal némi meglepetéssel érkezett: felnőtt, legalábbis egy kicsit. Most ötvenegy éves, de a körülmények szerencsétlen alakulása folytán megint egyedül van, és két kisgyerekről is gondoskodnia kell, valamint mellettük is időt szakítani szexi fiatal fiújára.Utolsó találkozásunk óta Bridget fölfedezte a Twittert (ő @JoneseyBJ), lecserélte a chardonnayt koktélra és az önsegélyező könyveket gyermeknevelési szakirodalomra. Korábbi hebrencs kalandjait ezúttal a mély gyász pillanatai ellenpontozzák, amelyek - merjük kijelenteni? - mintha érzelmi érettségről árulkodnának, ám továbbra is képes olyan kelekótyaságokra, mint egy balul végződő botoxoztatás.
(ezt az árat komolyan gondolták az Európánál??? na jó majd megveszem talán a -40%-os akcióban...)

Stephanie Barron - Egy boszorkány portéja
Megjelenik: 2014. március 19., 3300 Ft, I.P.C. Könyvek
"1804 karácsonya táján Miss Austen, aki meglehetősen unalmasnak találja Bath városát, végre érdekes megbízást kap régi ismerősétől, Lord Harold Trowbridge-től. Az úriember arra kéri, hogy tájékozódjon unokahúga, Lady Desdemona esetleges szívügyei felől, a hölgy ugyanis megszökött és nagyanyja védőszárnyai alá menekült kérője, a kétes hírnévnek örvendő Lord Swithin elől.A hölgy diszkrét szemmel tartása az özvegy hercegné házában megrendezett estélyen venné kezdetét, amikor azonban váratlan esemény kavarja fel a város nyugalmát: mialatt a társaság szórakozik, az egyik szobában holtan találják a helyi színtársulat vezetőjét. Lord Harold és Jane, akit segítségül hív a nyomozáshoz, egyetlen nyomon tud elindulni - meg kell tudniuk, kinek a szemét ábrázolja az a titokzatos miniatúra, amelyet gyilkosa a leszúrt férfi mellkasára helyezett. Az idő pedig igencsak sürgeti őket: ha nem bukkannak a gyilkos nyomára, a lord ártatlanul gyanúba keveredett unokaöccsét vonják felelősségre a tettért."Akik sajnálták, hogy Jane Austennak oly rövid élet adatott, vigaszt meríthetnek a tudatból, hogy kedvencük e lapokon tovább él." (Drood Review of Mystery)"
Alexandra Harris - Virginia Woolf
Megjelenik: 2014. március 20., 3200 Ft, General Press
"Virgina Stephennek huszonöt éves korában még nem jelent meg regénye, de égette a bizonyítási vágy. Úgy érezte válaszúthoz érkezett: ,,Vagy nyomorult leszek, vagy boldog; dagályos, érzelgős teremtmény, vagy egy olyan író, akinek a sorai egy napon perzselni fogják az oldalakat." Prózája még ma is lángoló, talán ragyogóbban ég, mint valaha. Ez az életrajz arra keresi a választ, hogyan lett egy eltökélt fiatal nőből minden idők egyik legnagyobb írója. Barátságról és sziporkázó ötletességről, nyelvről és szerelemről, tréfákról és szenvedéllyel méltatott hétköznapi dolgokról mesél. Virginia teljes szívvel élte élete minden pillanatát, amelyet azután halhatatlan művészetté formált. Bátor volt, szembeszállt a konvenciókkal, és minden erejével küzdött a betegsége ellen. Alexandra Harris levelek és naplóbejegyzések segítségével idézi meg Woolf életét: a viktoriánus gyermekkortól a kísérletező Bloomsburyig. Tanúi lehetünk, hogyan hajtja az írónőt a belső kényszer egyre tovább és tovább, hogy a próza újabb és újabb formáit próbálja ki. Ez a magával ragadó könyv ideális bevezetés lehet mind Virginia Woolf életébe, mind munkásságába. Kontextusba helyezi az írónő regényeit, nyomon követi utóéletét, és megmutatja, hogy több mint hetven évvel a halála után mitől olyan elevenünkbe vágó és máig ható a prózája."
Sofi Oksanen - Mikor eltűntek a galambok
Megjelenik: 2014. március 21., 3450 Ft, Scolar Kiadó
"Lebilincselő és kivételesen bátor hangú "nagyregény" Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben.A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland - az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar - aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit - akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is.Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket - de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba."
S. D. Crockett - Ha elolvad a hó
Megjelenik: 2014. március 28., 2800 Ft, Kossuth Kiadó
"Sophie Crockett egy jachton született, amikor a szülei körbeutazták a Földet. Miután végzett a Royal Holloway, London University-n és a Bedford New College-ban dráma és színháztudomány szakon, Oroszországban, Törökországban, Kelet-Európában és Örményországban élt fafelvásárlóként. Volt autószerelő, tanár, tájképkertész, portréfestő és robotgyártó. Most részben Dél-Franciaországban, Montagne Noire-ban, részben a londoni Notting Hillben él. Sophie Crockett a neves képzőművész, Timothy Shepard felesége és két gyermek édesanyja. A Ha elolvad a hó az első regénye. A regény egy jövőbeli katasztrófa után világba vezet: a Golf-áramlat megszűnésével új jégkorszak veszi kezdetét. A főhős, Willo különösen veszélyes és kopár vidékén él, Wales hegyei közt. Miután egész nap nyulakat csapdázott a havas hegyoldalon, arra ér haza, hogy elvitték a családját. Az üres házban töltött éjszaka után rájön, hogy nem is jönnek vissza. A magára maradt Willo felpakol a szánkójára, és elindul, hogy a dermesztő hidegben életben maradjon. A képzeletében élő kutyaszellem irányítja, ő az egyetlen útitársa "

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.