Barangolás - Bruges/Brügge

A tegnapi délutánom egy kedves kis könyvvel töltöttem - Nancy Drew esetei - A régi csipke titka c. tinikrimivel, amit még rukkoláról szereztem be. Az egyik helyszíne felkerült álmaim utazási célpontjai közé is - ez a Belgiumban található Brügge.
forrás
"Brugge (franciául Bruges, németül Brügge) Nyugat-Flandria legnagyobb városa. Történelmi óvárosa 2000 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján. 2002-ben Salamancával egyidőben Európa kulturális fővárosa volt. A várost sokszor az észak Velencéjének is nevezik, hiszen számos csatorna szeli át. Az óvárost körülvevő régi erődítmények és malmok maradványai ezen csatornák mellett találhatóak. Brugge Európa kiemelkedő látványossága köszönhetően annak, hogy a városközpont a középkor óta alig változott." forrás
forrás
 Videó a városról:

"Brugge mindig is okos számításnak és diplomáciai ügyességnek köszönhette gazdagságát, melyhez gyakran a körülmények szerencsés alakulása is hozzájárult. A 12. században a tenger betört a szárazföldre, elmosta a part jelentős részét, és ennek következtében Brugge olyan közel került az óceánhoz, hogy egy tengeröblön, illetve csatornán keresztül nagy hajók is eljuthattak a városhoz. Brugge elsősorban posztó- és borkereskedelemmel alapozta meg gazdagságát, s vált a középkor egyik legfontosabb kereskedelmi központjává, és a "saját váltókkal" lebonyolított ügyletek olyan sikereseknek bizonyultak, hogy a tőzsde (börze) elnevezése számos nyelvben mindmáig őrzi a van der Buerse család nevét: az ő házukban találkoztak a hajdankor pénzügyi zsonglőrjei. Amikor 1384-ben birtokukba kerül Flandria, a burgundi hercegek Brugge-t választják székvárosukul. A város egy évszázadig sütkérezett a burgundi udvar fényében, ám akkor vetélytársa jelentkezett: Antwerpen. Brugge a flandriai posztó, vászon védelmében megtiltotta az angliai textilféleségek behozatalát, Antwerpen viszont engedélyezte, s idővel mindinkább kezébe került a kereskedelem irányítása. A megsemmisítő csapást mindazonáltal a tengeri csatorna, a Zwijn, eliszaposodása mérte Brugge-re: a város elszegényedett. S a változatlanul fennmaradt városképét voltaképpen annak köszönheti, hogy évszázadokon át nem jutott pénz új építkezésekre.

Ám napjainkban nem csupán a templomok és paloták vonzzák e varázslatos hangulatú városba a látogatókat: Brugge-ben, a kocsmák fellegvárában jól lehet enni és inni is. A turisták rendszerint a csatornákon hajókázva ismerkednek Brugge szépségeivel, ahonnan mintegy páholyból élvezheti a házak elegáns vagy patinás homlokzatát. A város igazi szerelmesei azonban gyalogosan indulnak felfedezőútra, és nekik az ünnepelt díva hétköznapi arcát is megmutatja, az egykori városfalak alatt húzódó utcácskák szövevényét vagy a beginaházakat." forrás

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.