Stephenie Meyer - A burok

Már amikor a Twilight sorozatot olvastam, hallottam erről a könyvről, de nem éreztem nekem valónak (földönkívüliek, testrablók?). De ma már nyitottam új műfajok felé, a következő lökést pedig az adta, hogy Saoirse Ronan főszereplésével készül belőle film, amit persze látnom kell :)

A regény kezdése elég ütősre sikerült, egyből a dolgok közé csap: főszereplőnk Melanie Stryder testébe épp beillesztették a Vándor nevű 'lelket'. Ezek a lelkek megszállták a Földet, és szinte már minden emberben egy ilyen földönkívüli lény van. Nem a volt az Föld az első, már több bolygót megszálltak így. A lelkek békések, olyanok mint a hangyák (a könyvben van is egy ilyen hasonlat). Nem az erejükkel győzték le az embereket, az agresszió távol áll tőlük - kivéve a Hajtóknak nevezettektől, akiknek az a feladata, hogy felkutassák az embereket és leszállítsák őket a Gyógyítókhoz, hogy azok elvégezzék a beültetést.
Vándor híresnek számít a faja között, mert általában néhány bolygó után megállapodnak a lelkek, ám ő már 8 bolygón élt, különféle lehetetlen lényekben. Még mindig keresi a helyet ahol hosszabban is élni tudna... Ez a hely persze a Föld lesz, ráadásul egy olyan testet kap, ami nem fogadja békésen a vendéget. Melanie elméje harcol Vándor ellen, beszél hozzá, álmaiban emlékeket mutat neki az életéről. Szép lassan megbarátkoznak és Vándor megszereti a Mel emlékeiben látott embereket, fel akarja kutatni őket... Melanie bolond nagybátyja hagyott egy rajzot, ami a lány szerint egy titkos helyet mutathat, ahol a bácsi elbújt.

"Nem tudtam már elhatárolódni a gazdatestem vágyaitól. Én voltam az, sokkal inkább én, mint amennyire valaha is szándékomban állt. Én akartam, vagy ő akarta? Számított egyáltalán még ez a különbség?"

forrás
Nagyon érdekes a könyv világa, a felvetett gondolatok és a helyszínek. Olyan erős a történet atmoszférája -az írónő ezzel fogott már meg az Alkonyatban is - ott egy olyan helyszín teremtett meg, ahol szívesen élnék. Itt az éghajlat teljesen más: a sivatagban játszódik, ez nem vonz annyira, de itt is úgy írja le a helyszíneket, hogy könnyen magam elé képzelem. A barlangbeli életről is szerettem olvasni, elég reálisan festi le a helyszíneket is - a többi bolygó kicsit elnagyolva írja le, de az annyira nem is lényeges a történet szempontjából.

Elgondolkodtató kérdéseket is felvet a történet - mi lenne ha megszállnának minket. Jó lenne, ha cserébe nem lenne betegség, béke lenne, egyszóval megvalósulna a harmónia? Szerintem nem, egyik véglet sem jó... Ahogy Mel sorsa mutatta, az emberek elméje túl erős, hogy ilyen egyszerűen megszállják. A többi bolygón, amit említettek, talán még elmegy, hogy növények meg állatokba épültek be.

"Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni. A lelkek vajon kivételek ez alól a szabály alól? Ők elérhetik a világosságot ennek a világnak a sötétsége nélkül?"

A szerelmi szál kissé hasonlít a Twiligh szerelmi háromszögéhez, igaz itt inkább négyszögről beszélhetünk: Vándor-Mel és két férfi a lázadók közül, akiket nem kaptak el a lelkek: Jared, Mel szerelme és egy Ian nevű   srác. Néhány jelenetet erőltetettnek éreztem (vad csókok, hogy visszahozzák Melt, vagy Ian töretlen szerelme), és Vándor túlzó önfeláldozását már sokszor untam.
A könyv elején még nagyon sajnáltam Melt, a nagy szerelme elvesztését, de fokozatosan megbarátkoztak Vándorral is, és utána már neki szurkoltam :)
Elég hosszú a könyv, de nem is bántam, mert nagyon részletesen megismerjük a lelkek világát és a lázadókat.

Összességében tetszett ez a könyv, egy két erőltetett jelenetet leszámítva. A végét is jól oldották meg, örült neki a lelkem :D A kedvenc szereplőm Vándor és Ian lett...A filmet már kíváncsian várom, és Steph is összekaphatná magát, hogy megírja a folytatást!

4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2008
Eredeti cím: The host
Oldalszám: 520
Ár: 3480 Ft
Borító: 3/5

Hasznos:
Részlet a könyvből

Fülszöveg
"A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni. Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…"
A film előzetese

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.