Top 5 - Kedvenc magyar írók

Lassan itt a május vége, újra jelentkezem a Top5 rovattal. Amadea megihletett engem is, ezért most az öt legkedvesebb magyar írómat mutatom be. A következő hónapban összegyűjtöm a külföldieket is (igaz, lehet, hogy ott nem állok meg ötnél :D).

Márai Sándor - A 'kapcsolatunk' középiskola negyedik évében kezdődik, amikor feladták kötelező olvasmánynak A gyertyák csonkig égnek-et. Emlékszem már a buszon hazafelé elkezdtem olvasni, és annyira magával ragadott a világa, hogy még aznap kiolvastam :) Utána egy időre elfeledkeztem az íróról, de az egyetemnek hála - és a Márai-kutató tanárnőnknek :) - újra előkerült és egyre több művét olvastam el. Külön jó, hogy a szüleim is lelkesen olvassák, így már több Márai könyv sorakozik itthon :)

Tóth Kriszinta - Mivel anyukám hosszú-hosszú évek óta olvassa rendszeresen a Nők Lapját ezért nem volt ismeretlen nekem Krisztina munkássága. Olvastam néhány novelláját a lapban - a redőny leszakadósra :) emlékszem a legjobban. Egyik nap fedeztem fel szintén anyukám könyvei között a Hazaviszlek, jó?-t és onnan nem volt megállás. Az egyetemen vettük a Vonalkódot, nemrég pedig elolvastam a Pixelt is. A kedvencem a három közül a Vonalkód - furcsa módon épp arról nem írtam a blogban, na majd bepótolom. Pár hete pedig élőben is láthattam az írót, a sárvári könyvtárban rendezett esten. :))

Szabó Magda - Hasonlóan Máraihoz már régebben olvastam tőle egy könyvet, de csak nemrég esett le, hogy ő 'A Szabó Magda'. Tizenévesen a mamámtól megkaptam az Álarcosbál c. könyvét, amit imádtam, többször újra is olvastam (az összes könyvemmel együtt, ma már erre sajnos nincs időm :( ). Tavaly vetettem bele magam az életművébe, a Régimódi történettel kezdtem, aztán jöttek sorban a könyvek. A regények közül Az ajtó tetszett a legjobban, az Abigélben kicsit csalódtam.

Kosztolányi Dezső - a Nyugatosok közül a kedvencem. A középiskolában még annyira nem is voltam oda érte, de egyetemen a legtöbb elemző dolgozatomat a műveiből írtam. Ezért is áll közelebb hozzám, mert sok szakirodalmat elolvastam róla és az írásairól, szétcincáltam a verseit, novelláit különféle elemezési módszerekkel. Kosztolányiné könyvét is imádtam róla, érdekes volt megismerni a magánéletét, az emberi oldalát. A kedvenceim tőle a Halotti beszéd, az Esti Kornél novellák, a Pacsirta, az Édes Anna.
Grecsó Krisztián - Ismét egy kortárs író. Volt szerencsém vele is találkozni nemrég. Nagyon közvetlen, humoros embernek ismertem meg az alatt a másfél óra alatt, amíg a könyvtárban vendégeskedett. Sikerült dedikáltatnom a Mellettem elférsz könyvét is, amit azóta újra is olvastam és kicsit jobban megértettem :) Eddig még csak a fenti könyvet és a Tánciskolát olvastam, ami szintén tetszett nekem -egyes részei még jobban is, mint a M.e.!

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.